Élet-Stílus

„Rettegtem, hogy a bátyám egyszer a kezeim közt hal meg”

A kaliforniai ápolónőnek a közelmúltban legnagyobb félelmével kellett szembenéznie.

„Mióta csak dolgozni kezdtem, attól rettegtem, hogy egyszer egy családtagomat hozzák majd a sürgősségire, nekem pedig meg kell mentenem az életét. Mindenáron” – nyilatkozta a fiatal kaliforniai ápolónő, Jennifer Medina az NBC Los Angeles hírcsatornának. Hozzátette, mikor kiderült, hogy élete legnagyobb félelmével szembesült, teljesen összeomlott.

„Aznap ez volt az ötödik traumás eset, akit gyors egymásután beszállítottak a kórházunkba. A fiatalembert a zebrán gázolták el, és életveszélyes állapotban került hozzánk, a mentőben ugyanis leállt a légzése” – idézi fel a történteket Jennifer, majd elárulja azt is, a korábbi esetek túlságosan lefoglalták ahhoz, hogy segíteni tudjon az ügyeletes orvosoknak. „Végül az egyik legjobb barátnőm ment helyettem.”

Jennifer tőle tudja, hogy az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek testvére életéért, de hiába. „A fejsérülései annyira súlyosak voltak, hogy az életmentő műtét közben meghalt. A kolléganőm kapta a feladatot, hogy azonosítsa a beteget, hogy az orvosok értesíthessék a hozzátartozókat. Ő pedig az én segítségemet kérte.”

Az ápolónő elmondta, már akkor rossz érzése támadt, mikor meglátta a beteg pénztárcáját. „Furcsán ismerős volt. Aztán kinyitottuk és a személyi igazolványról a bátyám nézett vissza rám. Teljesen lefagytam” – vallotta be Jennifer, aki nem sokkal később megtudta azt is, a bátyja szabályosan közlekedett a járdán, mikor egy érkező autó elgázolta. „Több métert zuhant. Esélye sem volt.”

Miközben a gázolót szombat este letartóztatták a rendőrök, Jennifer létrehozott egy GoFundMe-oldalt, hogy segítsen idős szüleinek a temetés költségeit fedezni. A kitűzött 10 ezer dollárból a jószívű idegenek segítségével eddig 5 ezret sikerült összegyűjteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik