Élet-Stílus

Ragasztószalaggal kötözte be kutyája száját, és a Facebookon menőzött vele

Állatkínzás vádjával indítottak eljárást a hatóságok egy 25 éves észak-karolinai nő ellen, aki ragasztószalaggal kötözte be kutyája száját, majd az erről készült fényképet a Facebook-oldalán közzétette – jelentette az amerikai sajtó. Kimberly Ann Howell hatalmas felháborodást okozott a “ha-ha” szöveggel kitett fényképpel, ami mellé azt írta: “Én figyelmeztettem. Mondam neki, hogy megleckéztetem, ha játékosan harapdálja a kisbabát.”

A rendőrség hamar őrizetbe vette a nőt a Facebook-oldaláról azóta már letörölt fénykép miatt. A letartóztatási jegyzőkönyvbe azt írták, a nő azért kötözte be kutyája száját, mert idegesítette, hogy sokat ugat. Az előzetes letartóztatásba helyezett nő ellen állatkínzás vádjával indítottak eljárást.

(Fotó: Rowan County Sheriff’s Office)
(Fotó: Rowan County Sheriff’s Office)

A kétezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekező nő a Facebook-oldalán védte meg magát. Howell kijelentette: csak “viccből” csinálta a fényképeket, ami miatt most keresztre akarják feszíteni. Elmondása szerint a ragasztószalag csak egy percig volt az eben, amíg csinált róla pár fényképet.

A nő elismerte, hogy nem lett volna szabad a Facebookon közzé tenni a kutyáról készült fényképeket, de nem számított arra a dühös reakcióra, ami történt. Ugyanakkor nem kért bocsánatot azért, amit a kutyával tett – emelte ki a New York Daily News.

A magát állatszeretőként jellemző Howell közölte, hogy soha nem tudná bántani a Leah nevű ebet, akit egyébként a hatóságok nem vettek el a nőtől. A rendőrség közlése szerint az eben nem látszottak bántalamzás nyomai, és jól tápláltnak tűnt. A nőnek november elején kell majd megjelennie a bíróság előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik