Élet-Stílus

Jószívűségének köszönhetően lett világhírű a McDonald’s dolgozó

A csúcsforgalom közepén minden feladatát félretette, hogy segíthessen egy fogyatékkal élő vendégnek.

Amikor a chicagói Destiny Carrero a napokban betért a munkahelyéhez legközelebbi McDonald’sba ebédelni, még nem gondolta, hogy hamarosan valami olyasmit lát majd, ami annyira megérinti, hogy az egész világgal meg akarja majd osztani. Pedig így történt. Mint mondja, a legnagyobb csúcsforgalomban érkezett, a pénztáraknál pedig ennek megfelelően kígyóztak a sorok.

„Miközben a soromra vártam, a telefonomat nyomogattam. Csak egy pillanatra néztem fel belőle, ekkor láttam meg a kerekesszékes férfit a kasszáknál” – emlékezett vissza Destiny, majd hozzátette, a férfi a tálcájával az ölében, alig hallhatóan ugyan, de segítséget kért a dolgozóktól.

„Úgy tűnt, mind a négy végtagja nehezen mozog, ezért kérhette a segítséget” – mondja Destiny, majd hozzátette, még ő is meglepődött, mikor az egyik kasszásfiú azonnal kipattant a pult mögül és egy asztalhoz kísérte az idős férfit. „És, ha még csak ennyi lett volna. De Kenny – mint kiderült, így hívták a fiatalembert – arra is vette a fáradtságot, hogy aprólékosan felkockázza a bácsinak a rendelt ételt.”

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

Destiny az esettel kapcsolatban elárulta, a látottak nagyon meghatották, és úgy érezte, az egész világgal meg kell osztania az élményt. „A fiúról, aki mindent félredobott, hogy segíthessen, végül fotót készítettem. Reméltem, hogy hozzám hasonlóan sokakat meghat majd, de arra álmomba se gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz” – vallotta be.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik