Élet-Stílus

Nem kaphat életmentő szervátültetés a haldokló 22 éves

A fiatal sportoló tüdeje egy ritka betegség miatt olyan állapotban van, mint egy 80 évesé.  

„Mikor négyéves korában átesett a tüdő- és szívátültetésen, az orvosok azt jósolták, Sonny legfeljebb 10 évet él majd” – idézi a Daily Mail című brit lap a 22 éves Sonny Lang édesanyját. A 49 éves Anna elmondja, hosszú évekig attól rettegtek, hogy lányuk állapota rosszabbra fordul majd, és elveszítik őt, mégis, mikor tavaly nyáron, krétai nyaralásukkor rosszul lett, bíztak benne, hogy átmeneti nehézség.

„Ijesztő volt, hogy a repülőgépen egy egész orvosi csapat sürgött körülötte, de reménykedtünk, hogy ahogy eddig mindig, most is erőre kap majd” – mondja az anya, majd hozzátette, az alapos vizsgálatok után az orvosok éppen azt közölték mindnyájukkal, amitől a legjobban féltek.

„Elmondták, hogy Sonny tüdeje összeomlott, és hogy a szíve egyre nehezebben bírja a megnövekedett terhelést. Hozzátették, újabb átültetésre esélye sincs, a szervezete ugyanis annyira gyenge, hogy már a műtétet se élné túl.” Anna a lap munkatársának elárulta, összeomlott a hír hallatán, ám lánya – vele ellentétben – sokkal nyugodtabban fogadta a hírt, hogy meg fog halni.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

„Azt mondta, egy percig sem akar a jövőre gondolni. Mindig csak az adott napra, hogy abból a lehető legtöbbet hozza ki” – mondja Anna, aki hozzátette, Sonny épp ezért a közelmúltban bakancslistát készített, amin olyan tételek sorakoznak, mint „elefántokkal dolgozni”, „hőlégballonozni”, „részt venni egy profi sminktanácsadáson.”

Sonny alig pár hónapos volt, mikor az élete először veszélybe került: összeomlott a tüdeje és leállt a szíve. A következő négy évben rendszeresen járt orvosi kezelésekre, míg négyéves korában kettős szervátültetésen esett át. Új szívet és tüdőt kapott, az átültetés után pedig orvosai és szülei is remélték, hogy teljes életet élhet.

„Tizenhárom éves volt, mikor kiderült, egy génhiba miatt cisztás fibrózisban szenved. Egy betegségben, ami tönkreteszi többek között a tüdejét és az emésztőrendszerét.” Anna hozzáteszi, lánya ezt követően – az orvosok javaslatára – aktívan sportolni kezdett, hogy visszaszorítsa a betegséget. „Egy ideig működött a dolog, Sonnyból ígéretes tornász lett, de nem sokkal ezelőtt az állapota annyit romlott, hogy már nem bírta az edzéseket.”

A fiatal lány nem tudja, mennyi ideje van hátra. De mint mondta, nem is akarja tudni. „Nem akarok azon görcsölni, hogy fogy az időm. A legfontosabb az, hogy boldog legyek és a körülöttem lévők is.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik