Élet-Stílus

Párja után halt a megözvegyült ajakos medve

Gondozói azt mondják, az idős mackó szervezete már nem tudta elviselni a veszteséget.

Alig négy nappal azután, hogy elaltatták az állatkert 25 éves, nőstény ajakos medvéjét, Amyt, a Capron Park Zoo munkatársainak el kellett engedniük a nőstény párját, a 27 éves Goofot is. Gondozói szerint az idős hím egészsége a párja halála után roppant meg, és bár próbáltak rajta segíteni, végül őt is el kellett altatniuk.

Az állatkert közleményéből kiderült, Amyt gondozóinak azért kellett elaltatnia, mert szervezete már egyáltalán nem reagált a májbetegségére adott gyógyszerekre. Goof mindössze négy nappal élte túl három bocsának anyját, akivel 20 közös évet töltött a Capron Park Zoo-ban.

„Goof egyike volt állatkertünk idős állatainak, és mint ilyen számos,  az előrehaladott korhoz köthető betegségben szenvedett, amiken a párja elvesztése miatti stressz csak tovább rontott. A vizsgálatok kimutatták, hogy hasonlóan Amyhez, Goof is előrehaladott májbetegségben szenved, amihez szívproblémák is társultak.”

Észak-Amerika legidősebb ajakos medvéje csendben távozott, gondozói az utolsó pillanatokig mellette voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik