Élet-Stílus

Modern remeték: emberek, aki elhagyták a modern civilizációt

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2015. 09. 11. 10:30

Az elmúlt két évezredben, egészen a modern kor beköszöntéig mindennapos látványnak számított egy barlangban, vagy épp sűrű erdőben élő remete, de az ipari forradalom óta mintha eltűntek volna. Tévedés, hiszen még mindig élnek nyüzsgő városoktól az erdőkbe elvonuló, vagy épp lakatlan szigetre költözött férfiak, nők és családok.

Mai válogatásunkban tizenegy olyan embert mutatunk be, aki különböző okokból, de hosszú éveken, vagy évtizedeken át a civilizációtól távol élt, megteremtve ezzel a modern remeteség fogalmát.

Tom Leppard (1934-), a leopárdember

Leppard 1987-ben 5500 fontot költött az egész testét borító leopárdmintás tetoválásokra, a szemhéjára kerülő leopárdszemekért és szemfogakért. Ezt követően egy Skye szigetén lévő faházba költözött, ahonnan huszonegy éven át csak a heti bevásárlás és nyugdíjának átvétele miatt mozdult ki a szigeten lévő legközelebbi városig.

Az egykor a világ legtöbb tetoválással rendelkező embere 2008 óta a sziget egyik városában, Broadfordban él.

Fotó: Herald Sun

Az ismeretlen bennszülött

Egy, a hetvenes-nyolcvanas években lemészárolt amazóniai törzs minden bizonnyal legutolsó túlélőjéről 1996 óta tudnak a brazil hatóságok, de csak 2007-ben sikerült egy nyolcvan négyzetkilométeres területet lezárni körülötte, hogy zavartalanul folytathassa az életét. Ezt a területet később száztíz négyzetkilométerre növelték.

Masafumi Nagasaki (1936-)

A férfi évtizedeken át fotóriporterként dolgozott, mielőtt több, mint húsz éve az apró, lakatlan Sotonabari szigetére költözött, ahol azóta is meztelenül él, noha heti egyszer felöltözik, meglátogatja a legközelebbi települést, ahol átveszi a családjától kapott pénzt, majd elkölti azt rizsre és vízre.

Fotó: VICE

Brendon Grimshaw (1925-2012)

A volt újságíró Brendon Grimshaw mindössze nyolcezer fontért jutott hozzá a Seychelle-szigetek fővárosától mindössze öt kilométerre található Moyenne-hez azzal a feltétellel, hogy lakhatóvá teszi.

1972-től egészen 2012-ben bekövetkezett haláláig itt élt, és segítőjével, René Antoine Lafortune-nel közösen tizenhatezer fát ültettek, öt kilométernyi ösvényt alakítottak ki, a kezdetben vásárolt néhány óriásteknős helyett pedig mostanra több, mint százhúsz egyed él a szigeten.

A gazdag madár- és állatvilággal is rendelkező sziget nemzeti parkká nyilvánításáért több, mint két évtizedig küzdöttek, végül 2008 óta Szent Anna Tengeri Nemzeti Park része.

Fotók: A Grain Of Sand – The Film, Camera Eye

Rochom P’ngieng (1979-)

A kambodzsai lány nyolcévesen, a rá bízott bivalyok legeltetése közben húgával együtt tűnt el Kambodzsa és Vietnam határán. 2007-ben néhány földműves egy meztelen, beszédképtelen, de állathangokat kitűnően utánzó nőt fogott el ugyanazon a területen. A hírt hallva egy rendőr jelentkezett, miszerint a nő az ő tizenkilenc éve eltűnt egyik lánya. A személyes találkozó során a férfi felismerni vélte a lány karján látható heget, amely egy eltűnése előtt röviddel történt baleset következménye. DNS-tesztre soha nem került sor, de a lányt befogta a család.

A lány nem tudott teljes mértékben visszailleszkedni a társadalomba: eleinte inkább mászott, mint két lábon járt, valamint megpróbálta levenni a ruháit. Azóta is több alkalommal visszaszökött már, sőt, néha hosszú időn át nem evett. 2011 óta semmit sem lehet tudni róla, de akkor heti rendszerességgel látogatta egy pszichológus, aki szerint a lány már képes szemkontaktust teremteni, de még mindig a házhoz közeli csirkeólban él és alszik, sőt, csak minden harmadik-negyedik nap csatlakozik a családhoz az étkezések idejére.

Fotó: YouTube

A Likov család

Karp és Akulina Likov két gyermekével együtt 1936-ban hagyta el otthonát, és költözött egy dél-szibériai folyó partjára, 250 kilométernyire a legközelebbi falutól. Az ok egyszerű: a harmincas évek derekán több kisebb vallással egyetemben az ortodox egyházról 1666-ban leszakadt óhitű (sztarovjeri) ortodoxok is veszélybe kerültek, Karp bátyáját meg is ölték a kommunisták.

A saját maguk által épített faházban eleinte elég jól éltek, két újabb gyermekük is született, Dimitrij 1940-ben, Agafja pedig 1943-ban. Később egyre nehezebben jutotak élelemhez, a feleség, Akulina 1961 februárjában éhen halt.

1978-ban egy geológusokat szállító helikopter pilótája vette észre a házat a semmi közepén, azonban a család a kapcsolatfelvételt követően sem szándékozott visszatérni a civilizációba.

A két idősebb gyermek, Szavin és Natalja, valamint Dimitrij nem részletezett okokból húsz évvel később, 1981-ben távozott az élők sorából, az apa, Karp pedig 1988-ban távozott az élők sorából. Agafja továbbra is a szülei által épített házban él.

A család, de elsősorban Agafja életéről két évvel ezelőtt a VICE készített csodás filmet:

Fotók: VICE

Emma Orbach (1954-)

A sokszor élő hobbitként, illetve Mrs. Bilbóként emlegetett hatvanegy éves, háromgyermekes nő az elmúlt tizenöt évet egy saját maga által mindössze sárból és szalmából épített, házban töltötte a wales-i hegyekben.

A nő férjével együtt a Tir Ysbrydol (Lélekföld) közösség alapítója, akik állításuk szerint a természet és föld szellemeivel való kapcsolat ápolását, valamint lehetőségeink kozmikus spirituális lényként való felismerését tűzték ki célul.

A folyóvizet és természetesen az elektromosságot is nélkülöző házak közt csirkék, kecskék és lovak élnek, mindenféle modern technológia használata pedig szigorúan tilos.

Fotó: YouTube

Willard Kitchener MacDonald (1916-2003)

A Gully-tó remetéjeként ismert férfi egy katonai vonatból ugrott ki, amikor a kanadai kormány hirtelen egy csapatnyi embert sorozott be, köztük őt is, de az akkor huszonnyolc éves MacDonaldnek természetesen semmi kedve nem volt eljutni az Európába induló hajóig, és harcolni.

A következő néhány évben Willard egyszerűen eltűnt, félve a dezertálás miatti büntetéstől. Kérdés, hogy azonnal felépítette-e a tó melletti házát, vagy csak néhány évvel később, amikor a kormány már amnesztiát hirdetett a dezertőrök számára.

A következő több, mint ötven évet az erdőben töltötte, rádió, tévé és bármiféle információforrás nélkül. Havonta csak egyszer-kétszer látták a tizenkét kilométerre fekvő városban, ahol eladta az elejtett állatok bőrét, és a számára szükséges dolgokat vásárolta meg az árából.

Egy 2002-es erdőtűzben leégett a háza, benne jegyzeteivel, könyveivel, saját készítésű gitárjával és fegyverével. Colchester megye épített neki egy újabb faházat, de Willard nem igazán szerette, így újra bevetette magát a vadonba. Holttestét 2004 júniusában, körülbelül egy évvel halála után találták meg.

Fotó: River Wash Books

David Glasheen (1944-)

A New York-i, Sydney-i és japán tőzsde 1987-es megbotlása, a Fekete Hétfő rengeteg üzletember vagyonának hirtelen eltűnését jelentette: az ausztrál David Glasheen közel tízmillió dollárt (mai árfolyamon 21 milliót) vesztett egy nap alatt, depresszióval küzdött, sőt, rövidesen feleségétől is elvált. A férfi 1993 óta a Restoration Island tizenhárom hektáros részét (mintegy harmadát) bérli, amelyen a Bounty-lázadást követően elsőként szállt partra a kapitány és néhány hű embere.

Glasheen nem szokványos remete, hiszen nem szakíotta meg a kapcsolatot a külvilággal, hiszen sokan meglátogatják, de ő is elhagyja a szigetet: évente egyszer fűszereket, tejport, teát, kávét, konzerveket és más, a szigeten természetesen nem beszerezhető árukat vásárol, havonta kétszer pedig a legközelebbi városból szerez kenyeret és tejet. Sört is főz a szigeten, amit friss halra cserél.

Fotó: Brian Cassey

A második világháború utolsó aktív japán katonái

Japán 1945 szeptemberi kapitulációja az elzártan küzdő katonái egy részéhez nem jutott el, vagy azok egyszerűen az ellenség manipulációjának hitték a hírt, így az ötvenes-hatvanas években még több tucatnyi, továbbra is éberen figyelő és nem ritkán összetűzésekbe keveredő katonát kapcsoltak le a Fülöp-szigeteki, japán, vietnami és guami hatóságok.

Néhány szélsőséges eset is ismert: a legismertebb, Hirō Onoda alhadnagy például egészen 1974-ig tartott ki a Fülöp-szigeteken. Az eleinte négy fős csoportját először 1949-ben hagyta el egy embere, a második 1954-ben halt meg tűzharcban, utolsó társát pedig 1972. októberében lőtték le. 1974-ben egy japán egyetemistának sikerült vele felvenni a kapcsolatot, aki a japán hatóságok közreműködésével régi felettesét, Tanigucsi őrnagyot vitte el hozzá, hogy felolvassa neki a megadásra szólító parancsot. Onoda visszatért Japánba, de úgy érezte, hogy az túl korrupt, és túl nagy hatalommal bírnak ott az amerikaiak, tehát néhány hónappal később Brazíliába költözött. Japánba 1984-ben tért vissza, ahol oktatótáborokat hozott létre fiatalok számára. 2014. januárjában, 91 évesen halt meg.

Ugyanebben az évtizedben még további három katona számára értvéget a háború: Jokoi Soicsi tizedes (1915-1997) 1972 januárjában Guam-on letette a fegyvert, Kinsicsi Kozukát a fülöp-szigeteki rendőrség lőtte le ugyanezen év októberében, a tajvani születésű Teruo Nakamurát pedig az indonéz légierő egy gépe fedezte fel 1974. decemberében. Megadta magát.

Fotók: Vasse Nicolas/Flickr, icollector

Valerio Ricetti (1898-1952)

Az olasz Valerio tizenhat évesen érkezett meg dél-Ausztráliába, ahol előbb egy bányában, majd kőfaragóként, később pedig egy gőzhajón dolgozott. Egyik 1928-as útját követően sétálni indult a Hillston városából kifutó sínek mentén, de néhány kilométerre a várostól egy hirtelen felhőszakadás az első védelmet nyújtó sziklák alá űzte.

Másnap fedezte fel, hogy az éjszakát egy jókora természetes barlang szájában töltötte, közel két vízgyűjtőhöz, zöldség- és gyümölcsültetvényekhez, valamint egy szeméttelephez, ahol nem csak hulladékon hízott nyulakat, hanem eldobott balta- és csákányfejet, valamint ásót talált. A magányosságra vágyó férfi úgy döntött, marad, a következő tizenhárom évben pedig igazi remekművet hozott létre a barlangban és egy kilométeres körzetében: fallal vette körül, teraszos kerteket épített, ezeket összekötő hidakat, saját esővízgyűjtőt, utakat, sőt, növényi festékkel díszítette a belső falakat.

Hogy a környéken áthaladók figyelmét ne keltse fel, csak éjjel és kora hajnalban dolgozott, így teljesen észrevétlenül tudott megmozgatni több száz tonnányi sziklát.

Fotók: Phil Dillon / Brian Yap / Wikimedia Commons

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.