Élet-Stílus

46 éven át élt egy tűvel a fejében

Bár egész életében fejfájások gyötörték, a kínai Huaibei városában élő Liu Kao csak idén augusztusban, 48 éves korában tudta meg, hogy mindezt egy 4,6 centiméteres tű okozza, ami még másféléves kora előtt fúródott az agyába – jelentette a kínai sajtó.

A nő a beszámoló szerint korábban is járt orvosnál, de akkor semmilyen rendellenességet nem találtak. Idén augusztusban azonban már tüzetesebben megvizsgálták egy helyi kórházban, és azonnal észre is vették, mi okozta problémáit.

A nőn azután végeztek el több vizsgálatot, hogy fejfájásai egyre erősebbé váltak, és fél oldala zsibbadni kezdett. Az orvosok egy MRI-vizsgálattal akartak a probléma mélyére ásni, de amikor a nőt berakták a gépbe, azonnal megszólalt egy riasztó, ami arra figyelmeztetett, hogy fémet érzékelt. Ekkor gyorsan elvégeztek egy CT-vizsgálatot, ami ki is mutatta a nő bal agyféltekében lévő vékony tűt.

Egy 4,6 centiméteres tű több mint 46 éven át volt a kínai nő agyában.
A 4,6 centiméteres tű több mint 46 éven át volt a kínai nő agyában.

Azt nem lehet tudni, hogy a tű hogyan került a nő agyába, de az orvosok szerint az csakis másféléves kora előtt fúródhatott bele a fejébe. Liu Kao a szüleit is hiába kérdezte erről, ők sem emlékeztek semmire ezzel kapcsolatban – mondta el a nő lánya a helyi sajtónak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik