Élet-Stílus

Kialvatlan volt hétfő reggel? Íme, 5 hasznos tipp, hogy soha többé ne legyen az!

A globalizáció korában siker egyik alapfeltétele a rugalmasság: éjjelbe nyúló munkanapok, sokszor kevés alvás. Annak ellenére, hogy elvileg nyolc óra kellene ahhoz, hogy ember kialudja magát. Vagy mégsem? Néhány internetes cég vezetője a brit Metrónak elárulta, hogyan bírják mindössze négy órás alvásokkal.

1. Kevesebb kütyü és tévé este

A képernyők kékes fénye összezavarja az agyat – mutatta ki már több kutatás. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy az agy azt hiszi, még mindig nappal van, ezért felborul a természetes alvási ciklus. A legjobb, ha a tervezett elalvás előtt két órával kikapcsolunk minden képernyőt.

Monitor

2. Az ideális lefekvési idő megtalálása

A legtöbb ember, aki azt mondja, elvan maximum négy óra alvással, mindig ugyanabban az időpontban alszik. Dr. Nitun Verma, a Stanford Egyetem alvásspecialistája azt mondja, mindenkinek meg kell találnia azt az időszakot, amikor a szervezetének a leginkább szüksége van pihenésre, aztán pedig minden körülmények között ragaszkodni hozzá. Vagyis minden nap ugyanakkor kell ébredni, és lefeküdni.

alvás_

3. Rövid szundítások beiktatása nap közben.

„Iktass be a napjaidba néhány rövid szunyát” – mondja Jason Lucash, az OrigAudio vezére – „a gyors, 20-30 perces alvások egy pörgős cég munkatársának legjobb barátai. Azt azért nem ajánlom, hogy a valaki a teljes alvásidejét darabokra szabdalja, de egy 15 perces szundítás nap közben, órákra elegendő pluszenergiát adhat.”

alvás

4. A cukor hanyagolása.

Fáradtságra, alacsony energiaszintre adott szokásos válasz, valamilyen cukros étel vagy ital fogyasztása. Ez azonban rossz taktika, mert bár a cukor valóban felpörget, a hatása nem sokáig tart, szervezet pedig rögtön követeli a következő adagot.

kv

5. Megfelelő munkahely, és munkarend

A legfontosabb, hogy az embernek olyan munkája legyen, amit tényleg szeret. Teljesen másképp érzi magát ébredéskor az, aki utálja, ami rá vár aznap, mint az, aki tudja, hogy élvezni fogja. Emellett minden nap szakítani kell időt a kellemes dolgokra. „Ha fáradt vagy ne kezdj egyből új feladatba, inkább hívd fel egy családtagodat, vagy barátodat néhány percre, vagy sétálj egy kicsit, és szívj friss levegőt” – tanácsolja Alexandra Dmasker, vezérigazgató.

munka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik