Élet-Stílus

Egy órával az esküvő előtt tette lapátra a menyasszonyát

A most 29 éves kanadai nő azt mondja, vőlegénye azért hagyta faképnél, mert nem akart még gyereket.

„Életem legszörnyűbb napja óta hat év telt el. Újra randizok, de csak néhány hónapja. Kellett az elmúlt több mint öt év ahhoz, hogy kiheverjem a sokkot, ami ért” – írta a Guardian című brit lapban Cyndi Maisonneuve, aki az eset idején mindössze 23 éves volt.

Ahogy az a vallomásából kiderült, Cyndi két évvel korábban, alig 21 évesen, egy baseballmeccsen ismerkedett meg jövendőbelijével. „Magas volt és nagyon helyes, szóval persze azonnal belezúgtam.” A kanadai lányt még az sem tartotta vissza, hogy választottja több mint kétórányi autóútra lakott tőle: Torontóban. „Minden hétvégén kocsiba ültem, csak hogy találkozhassunk.”

Hat hónapja jártak együtt, mikor Cindy barátja úgy döntött, megkéri a lány kezét. „Nem éreztem úgy, hogy elkapkodtuk volna a dolgot, épp ellenkezőleg. Úgy éreztem, most kezd el végre összeállni az életem” – magyarázza a fiatal nő, aki az esküvő előtt még egy közös házat is vásárolt szerelmével.


Kép forrása: The Guardian

„Még az esküvő napján se sejtettem, hogy valami zajlik benne. Emlékszem, a húgom öltöztetett és megkérdezte, nem izgulok-e. Még magamat is megleptem, mikor a lehető legnagyobb nyugalommal azt válaszoltam neki: miért kellene. Azóta sokszor eszembe jutott ez a beszélgetés. Az elején sokat sírtam miatta.”

Miközben a násznép összegyűlt és a menyasszony is felöltözött, a vőlegény bepakolta a bőröndjeit és menni készült. Annyi még volt benne, hogy egy órával a ceremónia előtt értesítse választottját a döntéséről. „Bejött a szobámba és közölte, hogy beszélni akar velem. Sírt. Én naiv azt hittem, a boldogság miatt. Aztán kerek-perec közölte, hogy nem vesz feleségül. Majd mielőtt megkérdezhettem volna miért, kirohant a szobából. Csak később tudtam meg, hogy az egész azért volt, mert nem akart még gyereket.”

A ceremóniát végül Cindy húga mondta le.  A menyasszonyt annyira sokkolták az események, hogy hetekig még az utcára se mert kimenni. Azt mondja, egy ilyen csalódás örökre beivódik az emberbe, legfeljebb a fájdalma tompul kicsit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik