Élet-Stílus

Tíz év alatt 14-szer esett teherbe, hogy megússza a börtönt

A kínai nő az életfogytig tartó büntetést próbálta megúszni nem mindennapi módon. Tíz évig sikerült is neki.

Mikor 2005-ben, az észak-nyugat kínai Urumqiból származó – neve elhallgatását kérő – nőt, korrupció miatt életfogytig tartó büntetésre ítélték, az asszony közölte a bírósággal, hogy gyermeket vár. Mint kiderült, tisztában volt azzal, hogy amennyiben bebizonyosodik állapota, a bíróság kénytelen eltekinteni az ítélet végrehajtásától, és a várandóssága idejére próbaidőre ugyan, de szabadlábra helyezik.

És az asszony számítása bevált: miután az elrendelt vizsgálatok minden kétséget kizáróan bizonyították a kínai nő várandósságát, a bíróság próbaidőre bocsátotta az elítéltet. Csak később derült ki, hogy a most már 39 éves nő első útja egy nőgyógyászhoz vezetett, aki néhány nappal később megszakította a terhességet.

Csakhogy a történet nem ért itt véget. Miután az abortuszt követően visszanyerte egészségét, a kínai nő ismét teherbe esett, és ismét jelentkezett a bíróságon, hogy meghosszabbítsa a próbaidejét. Végül tíz éven keresztül sikerült megúsznia a börtönbe vonulást: ezidő alatt összesen 14-szer esett teherbe.

A kínai sajtónak arról nincs információja, hogy a nő vajon mind a 14 terhességét megszakíttatta-e. Egy biztos, tíz évvel az ítélet után letartóztatták és börtönbe zárták – írta a The People’s Online Daily.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik