Élet-Stílus

Egészségesen született, pedig az orvosok életképtelennek hitték

kisfiu(650x433).jpg (Array)
kisfiu(650x433).jpg (Array)

A kisfiú édesanyja azt mondja, ha rajtuk múlt volna, az orvosok esélyt sem adtak volna kisfiának.

„Azután, hogy egész életemben csak arra vártam, hogy végre anya legyek, hidegzuhanyként ért a hír, hogy a születendő kisbabám súlyos beteg” – mondta a Mirror című brit lapnak Gemma Rodgers. A 24 éves brit anyuka saját bevallása szerint összetört, mikor a várandósság 20. hetében orvosa közölte vele, hogy gyermeke egy meglehetősen súlyos születési rendellenességgel, nyitott gerinccel fejlődik.


Képek forrása: mirror.co.uk 

„A diagnózis után elmondták, ha szerencsések vagyunk, a fiam élhet néhány évet a születése után. Aztán hozzátették, hogy a rendellenesség miatt sosem tanul meg majd járni, se a vécét használni és úgy általában, teljesen életképtelenül születik majd” – emlékszik vissza élete egyik legrosszabb napjára Gemma.

A fiatal édesanya azt mondja, az orvosok felajánlották neki az abortusz lehetőségét: „Ott helyben elvégezték volna, ha belemegyek. De nem mentem bele” – mondta a nő, aki képtelen volt lemondani gyermekéről. „Olyan régóta vártam már, hogy anya lehessek, hogy nem érdekeltek a nehézségek.”

 

Csak később derült ki, hogy Gemmának volt igaza. A skót egyetemista néhány hónappal később, májusban, császármetszéssel hozta világra kisfiát, aki – az orvosok legnagyobb meglepetésére – teljesen egészségesen született. „Miután megszületett, Ciarant elvitték kivizsgálni és három napig nem is hozták vissza” – meséli az édesanya, aki ezt követően hazavihette gyermekét. „Még most is várom a glasgow-i kórház bocsánatkérését az esettel kapcsolatban, de valószínűleg hiába.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik