Élet-Stílus

Meg akarta ölni magát az első randin, olyan ronda volt a neten megismert barátja

A 23 éves kínai nőnek a rendőrök mentették meg az életét.

Az internetes ismerkedés egyik nagy átka, hogy egészen addig soha nem lehet biztos abban az ember, hogy „párja” tényleg valódi fényképet küldött el neki önmagáról, amíg először nem találkoznak. És ez a bizonyos első randi néha nagy csalódást okoz, mint annak a szintén kínai párnak az esetében, akik az előző héten a nyílt utcán estek egymásnak, mert a valóságban nem úgy nézett ki netes szerelmük, mint ahogy azt az interneten át mutatták a másiknak.

Most egy újabb ilyen esetről számolt be a kínai sajtó. Az a bizonyos első valódi találkozó egy hotelszobában történt, Mudanjiang városában, és nagyon nem úgy zajlott, ahogy azt a 23 éves nő várta. Netes szerelmét ugyanis annyira csúnyának találta, hogy csalódásában és dühében meg akarta ölni saját magát.

A kínai sajtóban megjelent beszámolók szerint a szállodai szobához a pár veszekedése miatt kiérkezett rendőrök akadályozták meg, hogy a meg nem nevezett nőnek végül sikerüljön végeznie magával. Pedig több próbát is tett.

 Rendőrök mentették meg a több módon is öngyilkossággal próbálkozó nőt

Először a hetedik emeleti erkélyről akarta levetni magát, de sikerült visszahúzni. Ezután több altatót nyelt le, majd egy törött üvegdarabbal próbálta elvágni a karját. A rendőröknek sikerült megállítaniuk, és mentőt hívtak hozzá. A beszámolók szerint a nő nincsen életveszélyben, de még bent tartják a kórházban, mert őrjöngése közben sikerült pár üvegdarabot is lenyelni, és emiatt megfigyelés alatt tartják.

A nő anyja a helyi sajtónak elmondta: lánya a család akarata ellenére találkozott az interneten keresztül megismert férfival. A nő hozzátette, hogy már az elejétől fogva ellenezték a kapcsolatot, mert a férfi tíz évvel volt idősebb nála.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik