Élet-Stílus

Fotón a brit családot terrorizáló démoni szellem

Szellem (Array)
Szellem (Array)

Alvás közben támad a 46 éves anyukára, aki zúzódásokkal a testén ébred. De három gyereke sem menekül a szellem elől.

Hónapok óta egy gonosz démoni szellem terrorja alatt él egy brit család a Dél-Walesi New Tredegar városában álló lakásukban, ahova két éve költöztek be – jelentette a Mirror. A szülők elmondása szerint a démon egy szellemidéző ouija tábla használatakor jelent meg a lakásban, és azóta sem tudnak megszabadulni tőle, pedig még egy szellemvadász szolgáltatását is igénybe vették és egy pap segítségét is kérték.

A háromgyerekes, munkanélküli családapának még egy fényképet is sikerült készítenie a szellemről, ahogy a fiai szobájában áll. A képen egy fehér ruhában lévő, kékarcú kisgyerek alakjában jelent meg. Ő az:

 

A démon a házaspár elmondása szerint rendszeresen molesztálja a 46 éves anyukát, aki reggelente zúzódásokkal a testén ébredt az alvásból. „Egyre rosszabb és rosszabb lesz, és nem tudunk ellene semmit sem csinálni” – mondta el Tracey Fry. Férje, a 32 éves Keiron Fry közölte, hogy egy démon molesztálja őket, hozzátéve: „Nem én tettem. Soha nem verném meg a feleségem”.

A férfi végül egy szellemvadász segítségét kérte, miután a szellem közölte a gyerekeivel: „El fogom vágni a szüleitek torkát.” A 43 éves Robert Amour – aki száz fontot számol fel szolgáltatásáért – közölte velük, hogy egy incubus démon költözött be a házukba akit két kisebb szellem segít abban, hogy éjszaka molesztálja a nőt. A kereszttel és egy Bibliával „felfegyverkezett” szellemvadásznak végül a két kis szellemet húsz perc alatt elpusztította, de az incubus már kifogott rajta, és a lény máig terrorizálja a családot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik