Élet-Stílus

Eladományozta a talált százezreket a hajléktalan, mert munkát szeretne

A 60 éves férfi még azt a pénzt is elajándékozta, amit a becsületessége miatt gyűjtöttek neki.

A hatvan év körüli hajléktalan férfi – akinek nevét saját kérésre nem hozták nyilvánosságra – a napokban vált egész Kanadában ismertté, miután híre ment, hogy leadott a rendőrségen 2400 kanadai dollárt, amit elmondása szerint az utcán talált – írja a VictoriaBuzz.

A lap beszámolt arról is, hogy a rendőrségnek ezt követően sikerült megtalálni az elhagyott pénz gazdáját is, majd hozzáteszi, Kanadában meglehetősen szokatlannak számít, hogy valaki visszaad egy ekkora összeget. Épp ezért a VictoriaBuzz szerkesztősége úgy döntött, létrehoz egy GoFundMe oldalt, ahol a becsületes megtalálónak gyűjthettek pénzt azok, akiket megérintett a férfi története.


Kép forrása: RCMP 

Több mint 5000 kanadai dollár gyűlt össze a hajléktalan férfi megsegítésére, egy helyi rendőrtiszt, Alex Bérubé pedig vállalta, hogy átadja neki a pénzt. „Miután hallottam a történetet, és láttam, hogy rajtam kívül mennyi embert megérintett, személyes ügynek tartottam, hogy megtaláljam őt” – nyilatkozta az RCMP-nek, majd hozzátette, álmában se gondolta volna, hogy ilyen nehéz feladatra vállalkozik.

„Nehéz valakit úgy utolérni, hogy nincs se lakcíme, se telefonszáma. Ennek ellenére nem adtam fel, és szerencsére sikerrel jártam.” Miután Bérubé ráakadt a férfire, elmondta neki, hogy az egész város összefogott, hogy segítsen neki. Csakhogy a hajléktalan férfi nem fogadta el a segítséget, és arra kérte Bérubét, hogy ossza szét az adományt olyan alapítványok között, akik a hozzá hasonlóknak igyekeznek segíteni.

Mikor a rendőrtiszt arról kérdezte, hogyan hálálhatják meg a becsületességét, a hajléktalan férfi csak annyit válaszolt, hogy dolgozni szeretne. A város lakói most azon igyekeznek, hogy minél hamarabb megfelelő munkát találjanak az időközben hőssé avanzsált férfinek. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik