Élet-Stílus

Erdőben szült a napokra a vadonban rekedt nő

Végül egy erdőtűzzel hívta fel magára a figyelmet a mindössze pár almán és kevés vízen túlélő kismama.

Egy nemzeti parkban szülte meg kislányát egy 35 éves amerikai nő, aki egy erdőn átvezető kis kerülő úton akart eljutni szülei házához, majd három napig volt egyedül az újszülöttel a vadonban, miután eltévedt és az autójából kifogyott a benzin. Amber Pangborn még mobiltelefonon sem tudott értesíteni senkit helyzetéről, mert a területen nem volt térerő.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint Pangborn szerda este indult el szüleihez, miután érezte, hogy megindulnak a szülési fájdalmak. A nő a KCRA televízió híradójának elmondta: egy erdőn átvezető hátsó kerülő úton indult el, amit ugyan már többször megmutattak neki, ő korábban még soha nem vezetette arra. Végül menthetetlenül eltévedt, és kénytelen volt autója hátsó ülésén életet adni negyedik gyermekének.

A teljesen magára maradt kismama ezután mindössze három darab almával, valamint egy kis palacknyi üdítővel és egy kis palack vízzel élte túl az elkövetkező három napot, ami alatt még a méhlepényre érkező méhekkel is meg kellett küzdeni. Elmondása szerint több méhcsípés érte, miközben újszülött kislányát próbált védeni.

Szombatra már teljesen úrrá lett rajta a kétségbeesés, és kezdte úgy érezni, soha nem fog élve kijutni a vadonból gyermekével, ezért egy merész lépésre szánta el magát és jelzőtüzet gyújtott egy öngyújtó és egy hajlakk spray segítségével. A jelzőtűz azonban túlságosan is jól sikerült. Elmondása szerint a lángok pillanatok alatt felszaladtak a hegyoldalon. „Ránéztem Marissára és közöltem vele: édesem, azt hiszem anya erdőtüzet okozott” – emlékezett vissza a pillanatra Pangborn.

A módszer azonban bevált. A tüzet észlelték a hatóságok, és a nőt végül a tűzoltóság egyik helikopteréről észrevették, és egy mentőalakulatot küldtek kimentésére. A nőt és gyermekét egy közeli kórházba szállították. A beszámolók szerint mindketten jól vannak.

Olvasói sztorik