Élet-Stílus

Új otthonra lelt a kutya, akit majdnem lefejezett a nyakára tekert cipőfűző

Az a kamaszsrác fogadta örökbe, aki megmentette az életét.

Több mint egy évig tartó szenvedés után most végre esélyt kapott egy nyugodt, szép életre egy németjuhász keverék kutyus, akit még június elején mentette meg a biztos haláltól egy 19 éves kaliforniai fiú – közölte a Riverside megyei állatvédelmi szolgálat. A Rosie névre keresztelt kutyát egy utca közepén ülve találta meg Ernesto Perez az otthona közelében, amikor késő éjszaka hazaért, de a nagyon félénk kutyust nem tudta magához édesgetni.

Másnap azonban sikerrel járt. Ekkor vette észre, milyen súlyos állapotban van, a Perez jellemzése szerint „nagyon sovány és rossz szagú” kutya, akiről később kiderült: valószínűleg még kölyökkorában valaki egy cipőfűzőt tekert a nyaka köré, ami az eltelt hónapok alatt belenőtt a bőrébe, majd a húsába. „Őszintén szólva azt hittem le fog esni a feje, olyan mély volt a seb” – mondta el Perez a helyi sajtónak. Majd hozzátette: „Ez őrület. Még soha életemben nem láttam ilyet. Nem értem hogy tehet valaki ilyet egy kutyával”.

 
Szörnyű kínokat kellett elszenvednie

Döbbentében osztoztak a Riverside megyei állatvédelmi szolgálat emberei is, akik szerint az eset egyike volt a legsúlyosabb állatbántalmazásoknak, amivel találkoztak. Az eb végül a szolgálat menhelyére került, ahol az orvosi ellátásnak köszönhetően végül felépült sérüléseiből. De nem csak az egészségét kapta vissza. Gazdához is jutott.

Perez ugyanis képtelen volt kivernie a fejéből az megmentett ebet. A fiatal rendszeresen érdeklődött a menhelynél a kutya sorsa felől és többször is meglátogatta, míg végül barátnőjével együtt úgy döntöttek, állandó otthont biztosítanak számára, és befogadják családjukba. Az örökbefogadás előző hét pénteken véglegesítették.

 

(Mi ehhez csak annyit tennénk hozzá: ha kutyát szeretne maga mellé, ne vásároljon, hanem menjen el szépen egy menhelyre vagy „Az Illatosra”, és nézzen ki magának egyet. Hihetetlenül hálás lesz.

Közben az állatvédelmi szolgálat ezer dolláros jutalmat ajánlott fel azoknak, akik segítenek azonosítani Rosie kínzóját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik