Élet-Stílus

Egyszerre született gyermeke az egypetéjű ikerpárnak

Azután, hogy egész életükben szinte mindent együtt és egyszerre csináltak, a két brit férfi apává is egy napon vált.

“Viccelődtünk azon, hogy mi lenne, ha a gyerekeink végül egy napon születnének, de igazán egyikünk se hitte, hogy ez tényleg így is fog történni. Aztán mégis” – idézte a Mirror című brit lap Richard Fearon még mindig hitetlenkedő feleségét Annabelt. A húszas évei elején járó fiatal nő elmondta, a hétvégén nem sokkal azután indult meg nála a szülés, hogy kiderült, sógornőjét, Kayleigh-t kórházba kellett szállítani, mert elkezdődtek nála a fájások.


Kép forrása: mirror.co.uk

De nem csak a két sógornő, maguk az ikrek is meglepődtek, mikor kiderült, gyermekeik ugyanazon a napon születnek meg. A 25 éves Richard és testvére, Ben Fearon a Mirrornak elárulta, bíznak benne, hogy a gyermekeik is olyan szoros kapcsolatban lesznek majd egymással, mint amilyenbe ők voltak születésüktől fogva. “Noha unokatestvérek, biztos vagyok benne, hogy egymás társaságában nőnek majd fel. Még hasonlítanak is egymásra!” – mondja a büszke Ben.

“Teljesen elképesztő, ami történt. Még nem is hiszem el. Alig 150 ezer az egyhez volt az esélye, hogy a gyerekeink egy napon szülessenek, és megtörtént” – ezt már Richard mondja, aki a lapnak elárulta azt is, gyermeke az első két éjszakán nyugtalanul és csak alig-alig aludt. “Mára szerencsére sokat javult az állapota, és az étvágya is. Úgy tűnik, hamarosan mindannyian hazamehetünk” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik