Élet-Stílus

Zöld jelzést kapott egy teljesen egészséges, 24 éves lány eutanáziája

eutanazia(210x140).jpg (Array)
eutanazia(210x140).jpg (Array)

Még ezen a nyáron halálba segítheti egy orvos Laurát.

Engedélyezte az eutanáziát, vagyis a kegyes halált a belga bíróság egy 24 éves nő számára. A csak Laura néven ismert lány nem szenved semmilyen gyógyíthatatlan betegségben, egyszerűen úgy érzi, az élet nem neki való.

A nő Lieve Thienpont, pszichiáter, pszichés okokból kérvényezett eutanáziáról szóló könyve, a „Libera me” bemutatóján adott interjút, a DeMorgen című belga lapnak. Elmondta, hogy vannak barátai, imád kávézni és színházba járni, de gyermekkora óta rabja az öngyilkosság gondolatának.

Laura elmondta, hogy nem kívánt terhességből jött a világra, az apja alkoholista volt, aki miatt problémás volt a gyermekkora. A lány egy idő után a nagyszüleihez költözött, akik nyugodt, biztonságos életet tudtak neki biztosítani, de ez már nem volt elég.

A lány 21 éves kora óta egy pszichiátriai intézményben él. Egy ott megismert, szintén öngyilkossági késztetésektől szenvedő barátnője másfél évvel ezelőtt halt meg, eutanázia segítségével.

„Tudom, hogy az állandó halálvágyamnak a gyermekkoromhoz lehet köze, de a folytonos öngyilkossági késztetést éreztem akkor is, amikor stabil családi környezetben éltem. A halál nem választás kérdése számomra, hanem az egyetlen járható út. Ha választhatnék, egy tűrhető életet szeretnék, és mindent meg is tettem érte, de egyszerűen nem megy. Egész életemben kísértett az öngyilkosság, volt néhány kísérletem is, de mindig volt mellettem valaki, akinek nem akartam fájdalmat okozni, se ez végül megállított” – nyilatkozta Laura.

A fiatal nő most is úgy érzi, hogy a halála nehéz lesz majd az édesanyjának, és a nagyszüleinek, de már az is hihetetlenül felszabadító érzés volt számára, hogy a saját temetését tervezgesse.

Belgium a világ legliberálisabb állama az eutanáziát tekintve. 2012-ben 1432 ember halt meg orvosi segítséggel, 2013-ban 1816-an. A kegyes halált kérvényezők 53 százaléka 70 és 90 év közötti, a 60 évesnél fiatalabbak aránya 15 százalék – írja a brit Metro.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik