Élet-Stílus

Legjobb barátok lettek, miközben az életükért harcoltak

A négyéves Ava és a hároméves Penny a kórházban barátkozott össze, miközben mindkettőjüket rákkal kezelték.

Ha egy kisgyermeket valamilyen súlyos betegséggel kezelnek, az nem csak a szülőt viseli meg nagyon. Éppúgy szenved az érintett gyermek is, aki az esetek egy részében még nem érti, miért kell kórházba mennie, gyógyszereket szednie olykor hosszú hónapokig, ahelyett, hogy a barátaival játszana. És ez csak rosszabb, ha ez a valamilyen betegség potenciálisan halálos is.

A négyéves texasi kislányokat; Ava Garciát és a hároméves Penny Smith-t közel egyidőben diagnosztizálták rákkal. Míg Avánál a betegség a vesét támadta, Penny esetében a csontokat és a csontokon lévő izmokat. Hogy esélyük legyen a gyógyulásra, mindketten hónapokig jártak kemoterápiás kezelésre, itt ismerkedtek meg egymással. És itt lettek legjobb barátnők is.


Képek forrása: Facebook

“Olyan volt az egész, mintha csak a játszótéren lettek volna. Kapták az erős gyógyszereket, és közben nevetgéltek, bökdösték egymást, és játszottak, mintha ez az egész nem is velük történne” – mondta az amerikai WRIC csatornának Penny édesanyja, Cindy Sagan. “Nagyban megkönnyítette a kórházi tartózkodásunkat az, hogy itt volt Ava, aki ugyanúgy nézett ki, és ugyanazon ment keresztül, mint Penny” – tette hozzá.

Miközben a két kislány gyakorlatilag végigjátszotta a terápiát, Ava állapota fokozatosan javulni kezdett, míg idén februárban az orvosok jó hírt közöltek családjával: a kislány rákja visszavonulót fújt. Csakhogy a kis Penny nem volt ilyen szerencsés. A betegsége nem úgy reagált a kezelésekre, ahogy az orvosok ezt várták, édesanyja pedig azt mondja, a legoptimistább jóslatok szerint is legfeljebb hetei vannak hátra.

 

“Ava még most is látogatja őt, és bár Penny egy ideje már nem tud kikelni az ágyból, így is sokat játszanak: kártyáznak, babáznak és beszélgetnek, amíg Pennynek van ereje” – mondja az édesanya, majd hozzáteszi, Ava és kislánya legjobb barátok, akik a legnagyobb szükségben találtak egymásra, és kitartanak egymás mellett, míg ez lehetséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik