Élet-Stílus

A családjuk azt hitte ikreket várnak, de tévedtek

Azután, hogy évekig hiába próbálkoztak a gyerekválallással, a fiatal pár áprilisban mindenkit meglepett.

Desiree Fortin és férje, Ryan a főiskolai éveik alatt ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Nem volt kérdés, hogy egymásnak vannak rendelve, ezért szinte azonnal összeköltöztek, majd néhány hónappal később össze is házasodtak. Minden vágyuk az volt ugyanis, hogy fiatal szülők legyenek, így a diploma uátn próbálkozni is kezdtek, hogy minél hamarabb kibővíthessék újdonsült családjukat.

Csakhogy a várva-várt gyermekáldás csak nem akart megérkezni. A hat évig tartó eredménytelen próbálkozás mindkettőjüket nagyon megviselte, de különösen Desiree-t, aki újszülöttfotósként szinte minden nap szembesült azzal, amire – akkor még – hiába vágyakozott. “Újszülöttekkel dolgozni, mindezt úgy, hogy tudod, neked talán sosem lehet, szívszaggató” – nyilatkozta a már boldog kismama a Today című amerikai műsor riporterének.


Kép forrása: Youtube

A házaspár végül hat év után döntött úgy, hogy orvosi segítséget kér. “Felkerestünk egy termékenységi klinikát, ahol már az első kezelés után sikerrel jártunk” – nyilatkozta a leendő édesapa, aki elmondta, már az első vizsgálatok után tudták, hogy hármas ikreket várnak, de vártak a bejelentéssel, hogy meglepetés lehessen.

“A családunk úgy hitte, ikreink lesznek. Senki sem gyanakodott, hiszen Ryannek és nekem is van ikertestvérem” – teszi hozzá Desiree, aki csak édesanyjának árulta el, hogy valójában három gyermeket hord a szíve alatt. A család többi tagja, és a barátok egy megható, babaváró buli keretében tudta meg a nagy hírt, ahol a Fortin házaspár elárulta a születendő picik nemét és nevét is.

Az eseményről megható videó is készült, íme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik