Élet-Stílus

Oroszország nem kér az amerikai moziból

sztálin (sztálin)
sztálin (sztálin)

Az orosz kulturális minisztérium szerdán úgy döntött, hogy a "történelem eltorzítása" miatt nem engedi bemutatni A 44. gyermek című, Sztálin korában játszódó hollywoodi thrillert.

A svéd Daniel Espinosa által rendezett film a magyarországi forgalmazás kezdetével egy időben, csütörtökön került volna mozikba Oroszországban, amely a náci Németország feletti második világháborús győzelem 70. évfordulójának ünneplésére készül.

A Tom Rob Smith angol író regénye alapján készült amerikai krimi – Tom Hardyval, Vincent Cassellel és Gary Oldmannel a főbb szerepekben – egy sorozatgyilkos történetét dolgozza fel, aki gyerekek közül szedi áldozatait Sztálin uralma idején.

Az orosz kulturális tárca közleménye szerint a film keddi elővetítése után – amelyen a minisztérium tisztviselői és a sajtó képviselői vettek részt – “aggodalom merült fel annak tartalmával kapcsolatban”. A fő gond az, hogy az amerikai krimi “eltorzítja a történelmi tényeket, és sajátos módon kezeli a második világháború előtti, alatti és utáni eseményeket” – írta a tárca, amely azt is kétségbe vonta, hogy a filmben megfelelően ábrázolják a szovjet embereket.

A közlemény szerint a film megtekintése után a kulturális minisztérium képviselői és az oroszországi forgalmazó, a Central Partnership egyetértett abban, hogy “elfogadhatatlan ilyen filmek bemutatása a győzelem 70. évfordulója előtt”.

A krimi 1952-ben, Sztálin halála előtt egy évvel játszódik, és egy olyan, a saját útját járó nyomozóról szól, aki egy sorozatgyilkos nyomába ered, miközben munkáját hátráltatják a hatóságok, a hivatalos vélemény szerint ugyanis ilyen gyilkosságok nem fordulhatnak elő a Szovjetunióban.

Az amerikai filmről kritikát közlő Kultura című állami finanszírozású orosz művészeti lap azt írta, “Daniel Espinosa filmje hazugságokból áll, és Oroszország, az oroszok arcul köpése”.

A hatóságok először – kedden – engedélyezték A 44. gyermek bemutatását, 18 éven felüliek számára. A tiltást bíráló orosz emberi jogi aktivisták cenzúrával vádolják a kulturális tárcát, szerintük engedélyezni kellene a történelem különböző megközelítéseinek bemutatását. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik