Ősszel harangozta be a Lélekotthon Közhasznú Alapítvány, hogy hamarosan nálunk is elindul egy amerikai civil szervezet által kidolgozott program, amellyel szülőknek, tanároknak és más, gyermekek közelében dolgozóknak segítenek felismerni a kiskorúak elleni szexuális visszaélés veszélyét, illetve az áldozatokat.
A képzésen ígéretünkhöz híven részt vettünk.
És akik eljöttek még: tanítónő, fejlesztő pedagógus, értelmi fogyatékosokkal dolgozó nő, egyetemista és egy védőnő, aki maga is szexuális bántalmazás áldozata volt hat évesen. Első körben férfi résztvevő nem volt.
A program egy dokumentumfilmre épül. Ebben gyerekkori szexuális bántalmazás áldozatai idézték fel fájdalmas emlékeiket. Egy férfi például arról mesélt többször elérzékenyülve, hogy egy pap, szüleinek jó barátja vette rá éveken át szexuális játékokra. Egy egykori szépségkirálynő arról vallott, hogy apja 5 éves korától 16 éves koráig molesztálta. Egy nő gyermeket is szült erőszakos nevelőapjától.
Az áldozatok vallomásai között szakemberek magyarázzák, hogyan védhetjük meg a gyerekeket az ilyen traumáktól.
Az első meglepő adat, hogy a gyermekek elleni szexuális visszaélések túlnyomó többségét, 80-90 százalékát nem idegenek követik el, hanem épp azok, akikről a környezete nem is gondolná, akit a gyerek szeret, megbízik benne.
A traumát átélt felnőttek is valamennyien elhalmozták pozitív jelzőkkel egykori bántalmazójukat, úgy, mint kedves, vicces, okos, gondoskodó.
Az áldozatok elbeszélései felhívják a figyelmet arra is, hogy olyan környezetben történhet szexuális visszaélés, ahol félelem van és ahol nagy a titkolózás.
„Anyám tudta, azt mondta, ne mondjuk senkinek” – mesélte az egyik megerőszakolt nő. Egy másik, így emlékszik arra, amikor anyja tetten érhette volna erőszakos apját:
„Hallottam a közeledő lépteit és reménykedtem, hogy benyit, apám is ledermedt, de aztán a léptek távolodtak. Nem engem választott.”
Miért hallgatnak?
A legtöbb áldozat nem beszél, ahogy egyikük fogalmazott, „csendben viselik a sebeket”. Félnek például a megszégyenítéstől. Az erőszakoskodó azzal bírja őket hallgatásra, hogy azt fogja mondani, a gyerek is akarta és ha kiderül, a szülei dühösek lesznek. Sorozatos esetben, ha az első után nem sikerült beszélni valakinek, később még nagyobb a szégyen. Van, hogy attól tart az áldozat, csalódást okoz a szeretteinek vagy széthullik a család. Az erőszaktevő gyakran csak összezavarja a gyereket, hogy mi a jó és a rossz.
Ezek úgy előzhetők meg, hogy a gyereknek mielőbb tisztában kell lennie a saját testével és, hogy tudnia kell, joga van elutasítani a számára kellemetlen közeledést. Fontos az is, hogy legyenek szavai a teste minden részére, ne feszengjen, ha intim testrészekről akar beszélni.
Az áldozatok felidézték, hogyan, kinek próbálták jelezni, baj van, de nem kaptak kellő figyelmet, így maradt az elfojtott fájdalom. A pap által bántalmazott férfinak a tiltakozáshoz sem volt hangja:
„Sikítottam minden alkalommal, mélyen a lelkemben.”
Szakemberek szerint a gyerekek sokszor csak a töredékét mondják el annak, ami velük történt vagy úgy említik, mintha mással történt volna. A gyerek sérülései vagy nemi fertőzés árulkodó lehet, de a legtöbb esetben csak a gyerek viselkedése jelzi, valami nincs rendben. Szokatlanul visszahúzódó vagy stresszes, elszökik, esetleg inni, drogozni kezd. Van, hogy alvászavar, önbizalomhiány vagy visszatérő gyomor- vagy fejfájás mutatja, szörnyű titokkal küzd.
Csak higgadtan!
Ha felmerül a gyanú, nagyon óvatosnak kell lenni, nem szabad túlreagálni a történteket, mert a heves, negatív reakcióra a gyerek becsukódik és nem beszél többet – figyelmeztetnek a szakemberek.
A háromórás képzésnek ez csak a száraz kivonata. A film szereplőinek érzelemgazdag vallomása segít elmélyíteni, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Emlékeztetőül egy kis könyvet is kapnak a résztvevők a legfontosabb tudnivalókról, köztük azokról a szervezetekről, ahol jelenteni kell az ilyen eseteket vagy csak tanácsot lehet kérni.
További információk a programról itt.
