Élet-Stílus

A hely, ahol 87 ezer különböző módon készítik a kávét

starbucks (starbucks)
starbucks (starbucks)

Tizedik üzletét nyitotta Budapesten a kávézólánc, ahol minden a tökéletes kávéélmény körül forog.

Tudta hogy a Starbucksnak köze van Moby Dickhez? És azt, hogy az itt dolgozó baristák 87 ezer különféle módon készítik a kávéitalokat? Hát azt, hogy zárás után tíz perccel még kaphat itt kávét?
Ugye, hogy nem.

Abból a különleges apropóból, hogy megnyitotta tizedik, jubileumi kávéházát az Alle Bevásárlóközpontban, a Starbucks úgy döntött, összegyűjt tíz érdekes tényt és információt a márkáról és megosztja a kávé szerelmeseivel. Íme:

A Starbucks Magyarország eddigi tevékenysége alatt összesen 584 órányi önkéntes munkával támogatott különböző kezdeményezéseket, így például részt vett a 2013-as nagy árvíz idején a homokzsákok pakolásában, és segédkezett a Református Emlékpark megépítésénél is.

Négy év alatt 500 liter kávét osztottak ki a Starbucks önkéntesei jótékony célra.

A Starbucks a világ legjobb minőségű kávékészletéből vásárol, kávéit 100 százalék arabica kávéból készíti, melyet a Rák- és Baktérítő között elhelyezkedő kávéöv három régiójának 1100 méter feletti, magaslati részein teremnek.

A Starbucks célja, hogy 2015-re a kávék 100%-a méltányos kereskedelem útján kerüljön az üzletekbe, melyet egy független, harmadik szervezetnek is hitelesíteni kell.


Kép forrása: Europress 

A vállalat elkötelezett híve a fiatal tehetségek támogatásának és annak, hogy kreatív alkotókkal, művészekkel működjön együtt. Hazai kampányaiban olyan divatmárkákkal dolgozott együtt, mint a NUBU, a USE Unused, a KataSzegedi, a Daniel Benus, a Tomcsányi Dóri, az Artista és Tamara Barnoff.

A kávézókban rendelkezésre álló alapanyagokból a baristák 87 000 féle módon is képesek a kávéitalokat elkészíteni. Amellett, hogy a különböző régióból származó kávék közül választhatnak, azt is eldönthetik, hogy koffeinmentes vagy épp félig koffeinmentes italt kérjenek. A különféle méretű frissítők ízesítése és a változatos feltétek is mind azt szolgálják, hogy a vendégek italukat személyre szabottá tegyék

A Starbucks tíz kávézója Budapesten összesen 1772 négyzetméter alapterületen, 676 férőhellyel várja a felfrissülni vágyókat.

Bár kevesen tudják, de eredetileg a márka a Moby Dick című regény bálnavadászhajójának nevét viselte volna, vagyis a „Pequod”-ot. Mivel azonban a vállalat logóját megálmodó Terry Hecklernek nem nyerte el a tetszését ez a változat, így esett a választás a regény kávéfüggő első tisztjére, Starbuckra.

A Starbucks kávéházak világszerte, így Magyarországon betartják a „tízperces szabály” elvét, azaz a hivatalos nyitás előtt 10 perccel már készen állnak a korán érkező vendégek kiszolgálására, és a hivatalos zárás után 10 perccel is van még mód arra, hogy aki késve érkezik, a napot egy Starbucks itallal zárja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik