Élet-Stílus

Feminista kampányt indított Emma Watson

Ő is tisztában van vele, hogy a feminizmusra sokan szitokszóként tekintenek, de a nemi egyenlőség az egész emberiség hasznára válhat – fejtette ki az ENSZ előtt.

A nemi egyenlőség fontosságát és a feminizmus szükségességét hangsúlyozta az ENSZ előtt Emma Watson, aki a Harry Potter-filmek Hermione-jeként vált ismertté. A nemrég lediplomázott színésznő igyekezett eloszlatni a tévhiteket a feminizmussal kapcsolatban. „Minél többet foglalkozom a kérdéssel, annál világosabbá válik számomra, hogy a nők jogaiért való küzdelmet túl gyakran egyszerű férfigyűlöletként tartják számon” – mondta Watson „He for She” című kampányának nyitóbeszédében, mellyel egymilliárd férfit szeretne a női jogok szószólójává tenni világszerte.

„Nyolc évesen zavart, hogy parancsolgatónak neveztek, mert én akartam mindig irányítani a játékot, a fiúk meg nem. Tizennégy éves koromban a média egy része a nemiségemmel kezdett foglalkozni, tizenöt éves koromban a barátnőim otthagyták sportcsapataikat, mert nem akartak kigyúrtak lenni, tizennyolc éves koromban pedig arra ébredtem rá, hogy a fiúbarátaim nem tudják kifejezni az érzéseiket – ezek miatt lettem feminista” – idézi a Vox.com Watsont. Neki ez a szemlélet nem okozott problémát, de azzal szembesült, hogy a feminizmus szitokszóvá vált – a nők nem akarnak ilyen szerepben feltűnni. A feminista nők túl erősnek, agresszívnek, férfiellenesnek tűnnek, de vonzónak nem.

„Miért válik egy szó ennyire elcsépeltté? Szerintem jogom van ahhoz, hogy annyit keressek, mint a férfi pályatársaim. Szerintem jogom van ahhoz, hogy a saját testem felett rendelkezzek. Szerintem jogom van beleszólni a politikába és az életemet befolyásoló döntésekbe” – fejtette ki álláspontját.

Watson megjegyezte, hogy hagyományosan a nők azok, akik a jogaikért küzdenek, de a nők egyenlősége mindenkit érintő emberi jogi kérdés. „A nemi egyenlőség összehozza az emberiség egyik felét a másikkal, ami az egész emberiség hasznára válik” – fejtette ki.

Elmondta azt is, hogy az emberek nem veszik őt komolyan, mert gyerekszínész volt. „Most azt gondolhatják, hogy ki ez a Harry Potter-lány, mit keres ő az ENSZ-ben?” – mondta beszédében. „Én is ezt kérdem magamtól, de azt tudom, hogy foglalkozni akarok ezzel a problémával, tenni akarok ellene.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik