Élet-Stílus

Tényleg veszélyes a szülés 40 felett?

Noha egyre több nő negyven év felett vállalkozik anyaságra, a szakemberek szerint ez nem feltétlenül veszélytelen.

Manapság az sem számít kirívó esetnek, ha az első gyermek születik 40 éves kor felett. A sztárvilágban is egyre többen tapasztalják meg az anyaság örömeit ebben az életkorban.

Szakemberek szerint a gyermekvállalás optimális időszaka valahol a 18-29. életév között van. Harminc fölött csökkenhet a nők fogamzó képessége, és a terhességgel összefüggő komplikációk esélye is nőhet. Negyvenéves kor után a veszély tovább fokozódik, ennek ellenére mégis egyre több nő vállalkozik az anyaságra.
Nőhet a vetélés kockázata

“Míg harminc-negyven évvel ezelőtt alig volt példa arra, hogy a nők negyven fölött vállaljanak gyereket, manapság ezen nem lepődünk meg” – mondja Lukács Júlia védőnő. “A leendő anyukák többnyire tisztában vannak a lehetséges kockázatokkal, ennek ellenére mégis csak a teherbeesés után jelentkeznek nálunk. Az esetlegesen felmerülő problémákat egyszerűbben tudnánk kezelni, ha már a fogantatás előtt kivizsgáltatnánk magukat, konzultálnának a szülésszel vagy a védőnőkkel. Kockázatot jelenthet az is, ha az anyuka ugyan egészséges, de a családban valaki cukorbetegséggel vagy magas vérnyomással küzd. Tudnunk kellene minden betegségről, ami a családban előfordult. Minden leendő kismamának, de a negyveneseknek különösen javasolt az előzetes alapos orvosi és laborvizsgálat” – mondja a védőnő.

A 44 éves Szabó Ildikó kisfia tizenegy hónapos. “Tudatosan készültem a várandósságra, elvégeztettem minden javasolt vizsgálatot, az eredményeim jók lettek. Az első házasságomból felnőtt fiaim vannak, ezért ez a terhesség szinte olyan volt, mintha ismét első gyermeket várnék. Ugyanakkor egészen másként éltem meg a várandósságot és a szülést is. Húszévesen is tudatosan készültem a babázásra, de csak most értettem meg, hogy milyen érzés anyának lenni. A két nagy fiam, mintha a testvéreim lennének, nagyon jó a kapcsolatunk, de ez a viszonylag késői szülés ébresztette fel bennem igazán az anyai érzéseket, jóval érettebb, tapasztaltabb és talán bölcsebb lettem, mint annak idején. Voltak bennem félelmek is. Sokat töprengtem, hogy az ugyan nem kötelező, de erősen javasolt magzatvizes genetikai szűrést elvégeztessem-e. Nem azon aggódtam, hogy a gyermekem beteg lehet, hanem, hogy a kezelés után elvetélhetek. A kisfiam császármetszéssel született, amiért csalódott voltam, mert nagyon készültem a szülésre. Ezt az egyet leszámítva az anyaságot, a gyermekem fejlődését mindennap csodaként élem meg” – meséli Ildikó.


Kép forrása: Thinkstock 

Könnyen érhetnek meglepetések

Lukács Júlia védőnő praxisában több kismamával is találkozott, akik már azt gondolták, hogy negyvenévesen, két-három gyerek után nem fognak újra teherbe esni, ezért a fogamzásgátlással sem törődtek különösebben. Őket különösen nehéz döntés elé állíthatja az élet, amikor a nőgyógyász közli velük, hogy klimaxról szó sincs, az anyuka ismét babát vár.

Major Anna negyedik gyermekével pontosan ezt élte át. “A kislányom három tudatosan vállalt gyermek után szabadon és spontán érkezett az életünkbe. Addig azt gondoltam, hogy velem ilyesmi biztosan nem történhet meg, de az élet megcáfolt. Érett nőként álltam életem talán legnehezebb döntése előtt, hogy akkor most mégis mit tegyek? A gyerekeim már nagyobbak voltak, ismét jutott időm magamra. Nem tudtam elképzelni, hogy újra pelenkázzak, alvás helyett szoptassak. Végül nem tudtam ellökni magamtól ezt a kis életet. Nem végeztettem el a korom miatt ajánlott kromoszóma-vizsgálatot, mert éreztem és tudtam, hogy egészséges vagyok és a gyermekem is az. Szülésznővel szültem, ami csodás élményt nyújtott. És amikor megláttam a kislányomat, aki olyan sejtelmesen költözött belém, tudtam, hogy jól döntöttem, mert ez a gyerek az életem ajándéka” – meséli Anna.

Szeretne még többet megtudni? Olvassa el a folytatást a Babaszoba oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik