Élet-Stílus

Jószívű idegenek fizették ki koponyája helyreállítását

A román építőmunkás egy szerencsétlen esés miatt veszítette el a koponyája egy jelentős részét.

A tükörbe sokáig képtelen volt belenézni, állapota miatt pedig még a munkáját is elveszítette az a férfi, aki tavaly, egy építkezésen szenvedett életveszélyes koponyasérülést, miután közel két métert zuhant. Elvis Romeo Lingurar olyan szerencsétlenül esett, hogy az orvosoknak ahhoz, hogy megmenthessék az életét, el kellett távolítaniuk a koponyájának bal felső részét.


Képek forrása: Daily Mail 

A észak-nyugat Romániában élő férfi napokig kómában feküdt, orvosai sokáig abban se voltak biztosak, hogy egyáltalán túléli az esést. Elvis Romeo végül magához tért, maradandó károsodások nélkül megúszta az esetet, ám a teljes gyógyulásig még hosszú út várt rá. „Sokáig képtelen voltam tükörbe nézni, képtelen voltam felfogni, hogy az agyamat csupán egy vékony bőrréteg védi mindenféle sérüléstől. Rettegtem, néha még az utcára sem mertem kimenni” – mondta, majd hozzátette, minden nap imádkozott, hogy visszakapja megszokott életét.

„Mikor kiderült, hogy a biztosításom nem fedezi a koponyám helyreállításának költségeit, úgy döntöttem, az utcára megyek, és könyörgök az embereknek, hogy segítsenek rajtam. Az állásomból elbocsátottak, új munkát nem találtam, mi mást tehettem volna?” – tette fel a kérdést mintegy magának, majd hozzátette: ez volt az a pillanat, amikor az élete gyökeresen megváltozott. Az utcán kéregetve ugyanis megismerkedett egy helyi újságíróval, Alex Pruneannal, aki megígérte, hogy segít a férfinek.

 

Nem sokkal később, az internet segítségével szinte az egész világhoz eljutott a Prunean által írt történet. A jószívű olvasók pedig segítettek, és rövid idő alatt összedobták azt az 1000 eurótá, amire Elvis Romeonak szüksége volt az életét megváltoztató műtéthez.

„A műtét négy vagy öt óra volt, és annyira izgultam a végeredmény miatt, hogy még akkor se mertem tükörbe nézni, amikor a nővér levette a kötést. Arra kértem, hogy először inkább fotózza le a végeredményt és küldje el a családomnak. Csak ezután voltam hajlandó belenézni a tükörbe” – mesélte a férfi, aki elárulta, vadidegen segítőinek élete végéig hálás lesz azért, hogy visszakapta az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik