Élet-Stílus

Így lesz a műanyagból kutyaeledel

Zseniális találmánnyal gondoskodnak az elhagyott, rászoruló kutyákról a török utcákon.

Ahogy arra a Zacc blog szerzője is rámutat, viszonylag nehéz elsőre kapcsolatot találni a világ utcáin gazdátlanul kóborló kutyák és a műanyag palackok között. Pedig higgyék el van, ahogy azt a most következő török példa is mutatja majd. Méghozzá meglehetősen szoros.

A találmány, amivel a Pugedon nevű cég rukkolt elő, pontosan olyan, mint egy átlagos hulladékgyűjtő. Egyetlen egy dologban különbözik tőlük, hogy ebbe a konténerbe készítői automata étel- és italadagolókat szereltek be, kifejezetten az utcán kóborló éhes és szomjas állatoknak.

 

Kíváncsi, hogy működik? Nos, meglepően egyszerűen. Ahhoz, hogy jóllakathassunk egy – vagy épp több – kóbor kutyust, elég, ha visszaváltunk egy használt műanyagpalackot. Abban a pillanatban, ahogy bedobtuk a palackot, az automata magától kutyaeledelt adagol a túloldalán elhelyezett tálkába. A készítők emellett gondoltak arra is, hogy a kóbor jószágok esetleg megszomjazhatnak evés után, ezért az ételtároló mellett italtárolót is beszereltek, amit úgy tölthetünk fel, ha a maradék vizet az utca helyett egyenesen a gépbe öntjük.

Szeretné megnézni, hogy működik a gyakorlatban? Nézzen egy kedves videót a Zacc blog oldalán!

Jó ötletnek tartja a tárolót? Írja meg nekünk kommentben, ön használná-e!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik