Élet-Stílus

„Öld meg magad, ronda vagy”: ismét halálba szekáltak egy tinilányt

Kiugrott hatodik emeleti lakásukból, mert elhitte zrikálóinak, hogy csúnya.

A 14 éves olasz kiskamasz, Aurora Cerullo testvére szerint azután vetett önként véget az életének, hogy az egyik – kifejezetten a trolljairól hírhedt – közösségi oldalon csúfolni és támadni kezdték őt a külseje miatt. A tinilány sajnos már nem az első áldozata az internetes zaklatóknak: Olaszországban eddig három, Írországban kettő, Nagy-Britanniában pedig egy tinilány lett öngyilkos miattuk.

Aurora élettelen testét hétfő reggel találták meg a család venariai lakása melletti területen. A tinilány feltehetően az éjszaka közepén ugrott ki, végső kétségbeesésében. A lány nővére a Corriere della Sera című olasz napnak elmondta, testvére sokat panaszkodott arra, hogy csúnyának találja magát. Hozzátette, Aurora nagyon félt attól, hogy külseje miatt sosem lesz barátja, minden bizonnyal emiatt lett öngyilkos.

Kép forrása: The Daily Mirror

A kisebbségi komplexus lány félelmeit csak tovább erősítették az ask.fm közösségi szájt névtelen trolljai, akik olyan minősíthetetlen megjegyzésekkel támadták a kamaszlányt, mint hogy „Úgy nézel ki, mint egy kutya!”, „Öld meg magad, ronda vagy!”, „Hány éves vagy te, tíznek se nézel ki!” A kislány a reakcióra válaszul egy ijesztő képet posztolt, amin egy lány saját magát vagdosta, majd nem sokkal később kiírta azt is, hogy „Nincs holnap.”

A szóban forgó közösségi szájt miatt egyébként már több felhasználó is panaszkodott. A további támadások elkerülése érdekében az oldal működtetői megígérték, hogy létrehoznak egy gombot, amelynek segítségével a felhasználók „feljelenthetik” a zrikáló felhasználókat. Csakhogy a legnagyobb kritikusok nincsenek megelégedve ezzel a fejlesztéssel, és követelik, hogy szüntessék meg az álnéven működő felhasználók regisztrációját.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik