Élet-Stílus

Fillérekbe került az élet értelme

Különös dolgok találtak gazdára legnagyobb nemzetközi aukciós portálon, eBay-en közel húsz éves története során.

Több mint hárommilliárd tárgy cserélt már gazdát a világ legnagyobb online aukciós portálján, az eBay-en 1995-ös elindulása óta. A használt cikkek internetes garázsvására az évek során, beláthatatlan online piactérré fejlődött, melyen a megunt cuccaikat kínáló magánemberek mellett profi kis- és nagykereskedők versengenek a vásárlók pénzéért. Bár egészen elképesztő kacatok is gazdát cserélnek az oldalon, néha egészen különleges, és értékes tárgyakat is itt sikerült értékesíteni azoknak, akik a hagyományos kereskedelemmel kudarcot vallottak. A hét legkülönlegesebb aukciót a mental_floss gyűjtötte össze.

1. Albert Einstein kézzel írt levele

A világhírű fizikus 1954-ben írt levelet Erik Gutkind filozófusnak, melyben megvédte az etikáról, a vallásról, és az emberi természetről alkotott nézeteit. Hatalmas szenzációt keltett, amikor hat évtizeddel később az eredeti levél feltűnt az online aukciós portálon. A dokumentum hárommillió dolláros kikiáltási árról indult, és az egyetlen licitáló el is vitte hárommillió-egyszáz dollárért.

(fotó: Wikipédia)

2. Az eredeti Hollywood felirat

A világ filmipari központjának legendás díszét 1929-ben egy ingatlanvállalkozó találta ki. Az eredeti felirat négy betűvel hosszabb volt: „Hollywoodland”, és villanykörtékkel volt kivilágítva, hátha a környéken nehezen eladható telkek, és házak könnyebben vevőre találnak. A városi tanács 1949-ben le akarta bontatni az elöregedett, addigra fénytelenné vált reklámot, de a lakók ellenállása miatt csak a „land” végződés leszereléséig jutottak. Három évtizeddel később, 1978-ban az eredeti elemek teljesen tönkrementek, néhány betű le is potyogott a domboldalról. A Playboy alapító Hugh Hefner ezért jótékonysági partit szervezett a villájában, ahol a résztvevők kétszázötvenezer dollárt dobtak össze egy új feliratra. Az eredet betűk ezután teljesen feledésbe merültek, s csak 2005-ben kerültek újra napvilágra, amikor Dan Bliss, producer eBay aukcióra bocsájtotta őket. Háromszázezer dollárért kiáltotta ki a feliratot, és végül négyszázötvenezerért adta el.

(fotó: Wikipédia)

3. A Mars egy darabkája

Mennyi esélye lehet annak, hogy egy Marson formálódott szikladarabnak, neki ütközik egy a vörös bolygóba csapódó aszteroida, kilöki a követ az űrbe, az pedig később a Földre esik? Eláruljuk: nagyon kevés. A bolygón eddig talált, mintegy hatvanezer űrből érkezett kőzet közül, csak 132 darab úgynevezett marsi meteorit. Az eBay-en, 2003-ban adták el az egyiket, a négyszázötvenezer dolláros kikiáltási áron.

(kép: Thinkstock)

4. Egy ismeretlen tengeri sün faj egy példánya

Az eladónak fogalma sem volt róla mit bocsájt internetes árverésre, amikor kilenc dollár-ötvencentes kikiáltási áron meghirdette portékáját az eBay-en. Simon Coppard, tengerbiológus a londoni Természettörténeti Múzeum munkatársa, és egy kollégája szúrták ki, hogy a tengeri sün, amelyik végül kevesebb, mint száznegyven dollárért kelt el, egy addig ismeretlen faj példánya. Coppard a Coelopleurus exquisitus nevet adta neki, egyedi színezete alapján.

(fotó: Wikipédia)

5. Pratariccia, toszkán település

Az elhagyatott falucska 35 kilométernyire, keletre fekszik Firenzétől: húszhektárnyi föld, és huszonöt ház mindössze. Az szomszédos város polgármestere évekig próbálta ingatlanügynökségeken keresztül értékesíteni a területet, de nem járt sikerrel, ezért próbálkozott meg az eBay-el. Az online aukció azonnal hatalmas médiavisszhangot váltott ki, aminek köszönhetően viszonylag hamar sikerült vevőt találni. Igaz, az eredeti árnál jóval olcsóbban, öt helyett alig több mint hárommillió dollárért sikerült túladni a falun 2012-ben. Ahogy ezen a 2010 végén készült amatőr videón látszik, az új tulajnak még mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha fel is újítaná a saját toszkán faluját.

 

6. Bridgeville, kisváros Kaliforniában

„Vásároljon egy működő kisvárost!” – állt a 2002-es eBay ajánlatban. „Házakkal, boltokkal, elektromos, víz, és csatornahálózatával Bridgeville könnyen az ön saját gazdasági erőművévé válhat, sőt, a szerencsés licitáló megkapja saját irányítószámát is!” A városért 1,7 millió dollárt kínált egy üzletember, ő azonban az utolsó pillanatban kihátrált az alkuból, amikor személyesen is megnézte a város elhagyatott kunyhóit. Bridgeville azonban nem adta fel, még egyszer meghirdette magát, és még ugyanabban az évben sikeresen el is kelt. A vevő aztán négy év múlva ugyancsak az eBay segítségével adta tovább a települést, s azóta még egyszer gazdát cserélt, ám ekkor már internetes árverés nélkül.

 

7. Az élet értelme

„Megtaláltam az élet értelmét, rájöttem a létezésünk okára, és szívesen megosztom az információt azzal, aki legtöbbet ígéri érte” – adott fel hirdetést egy ismeretlen, még 2000-ben. A válasz az emberiség legnagyobb kérdésére nem volt túl kapós, mindössze nyolcan licitáltak rá, a győztes valamivel több, mint három dollárt fizetett érte.

(kép: http://www.whattheheck.com/)

 

+1. Egy 2500 éves Apolló szobor

Bár végül nem kelt el, feltétlenül ebbe a sorba tartozik egy a becslések szerint legalább 2500 éves, Apolló istent ábrázoló szobor. A sztori szerint egy palesztin halász pillantotta meg a Gázai övezet menti sekély vízben, a talajba ágyazódott alakot. Miután kiásta, egy szamaras szekéren hazavitte a szobrot, de az anyja felháborodott a meztelen férfitest látványán, ezért értesítette a kormányzó Hamaszhoz tartozó rendőröket, akik haladéktalanul lefoglalták az ókori kincset. Az eBay-en már ők hirdették meg Apolló szobrát, melyet egy Hupikék törpikék mintájú plédbe bugyoláltak a biztonság kedvéért. Ötszázezer dolláros kikiáltási árat szabtak meg, azzal a feltétellel, hogy a vevőnek kell gondoskodnia az elszállításról. Később, amikor kiderült a szobor valós értéke – ahogy egy archeológus fogalmazott: „ez olyan, mintha a Mona Lisára próbálnánk meg árcímkét ragasztani” – levették a szobrot az online piacról. Azóta, „további vizsgálatok elvégzésig” ismeretlen helyen őrzik.

fotó: mentalfloss.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik