Élet-Stílus

A kéz árulkodik a péniszméretről?

De nem csak a kéz, hanem az ajkak vastagsága és a láb nagysága is. Legalábbis a leggyakoribb városi legendák szerint.



Az Inside of Love blog szerzője legfrissebb posztjában meglehetősen kemény fába vágta a fejszéjét. Arra vállalkozott ugyanis, hogy utánajár azoknak a leggyakoribb városi legendáknak, hiedelmeknek és népi bölcsességeknek, melyek azzal kecsegtetnek, hogy leleplezik a nőknek a férfiak féltve őrzött titkát, a férfiasságuk méretét.


Kép forrása: Thinkstock

A gyűjtés végén, ahogy azt majd önök is látják kiderül, hogy még olyan testrészek is árulkodhatnak, mint az orr, a hüvelyk- és mutatóujj, vagy épp az alsó ajak. Íme:

Tenyér és az ujjak

A férfiak kéz-, leginkább ujjmérete mutathatja meg, hogy mekkora mérettel rendelkezik a két lába között. Azaz a kis tenyér, rövid ujjak kombináció az átlagosnál rövidebb péniszre utalnak, a nagy tenyér hosszú ujjak pedig az átlagosnál nagyobbra. Az arányosságnak is jelentősége van, az elmélet szerint igaz az ujjak és a nemiszerv vastagságára is, vagyis ha az egyik vékony, akkor a másik is az lesz. Persze jó kérdés az is, hogy kinek mi az átlagos, de erről később…

Cyrano, avagy mi a helyzet a nagy orral?

Egy másik „okosság” szerint a férfiak orra és a péniszük mérete között egyenes arányosság lehet. Vagyis a nagyobb orr tulajdonosát képzeletben az átlagosnál nagyobb szerszámmal ruházzák fel. Nem véletlen ezért, hogy a nagy orr a férfiak esetében jellemzően szexepilnek számít. Jaj, de mi van a nagy orrú nőkkel?

Hüvelyk és mutató ujjból képzett L betű vagy lövő állás

A következő mérés a hüvelyk- és mutatóujjuk kifeszítésével formálódó L betű és az ujjak végei közötti átló hosszúságából következhet. Kis átló kis szerszám, nagy átló…”

Szeretne még többet olvasni? Kattintson az Inside of love blogra!

Önöknek mi a véleménye ezekről a “bölcsességekről”? Írják meg a véleményüket kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik