Élet-Stílus

1171 gyereket nemzett a Vérszomjas szultán

Kutatók kiszámolták, hány nemi aktus kell ehhez. A vizsgálat szerint a marokkói szultán sem hazudott.

Muláj Iszmáil marokkói szultán a korabeli híradások szerint több mint ezer gyermeket nemzett, a Guinness-rekordok könyvében 888 gyermekkel, a történelem legnagyobb igazolt utódszámával szerepel. Osztrák tudósok most számítógépes szimulációval utánajártak annak, miként volt ez lehetséges.

Kiszámolták

Arra a következtetésre jutottak, hogy a Vérszomjas gúnynéven is közismert szultánnak 32 éven át naponta kellett nemi aktust létesítenie ahhoz, hogy ennyi gyermeke legyen.

Muláj Iszmáil 1672 és 1727 között uralkodott, ő volt a ma is hatalmon lévő marokkói alavita dinasztia első jelentős szultánja. Magát Mohamed prófétától származtatta. Ő volt a marokkói történelem leghosszabb ideig uralkodó szultánja, uralkodása végén az országot egy több mint 150 ezer fős hadsereggel tartotta ellenőrzése alatt. Hírhedten kegyetlen volt, uralkodása azzal kezdődött, hogy négyszáz levágott emberfejet – ellenségei fejét – tűzette ki Fez városában, és uralkodása 55 éve alatt több mint 30 ezer embert gyilkolt meg a harctereken kívül.

Annak idején Dominique Busnot francia diplomata, aki rendszeresen megfordult Marokkóban, arról írt, hogy 1704-re a szultánnak 1171 gyereke volt négy feleségtől és 500 ágyastól. Akkor Iszmáil már 57 éves volt és 32 éve uralkodott.

Konzervatív vizsgálat

Kutatók megkérdőjelezték a szám valódiságát, mondván a nők csak a hónap egy bizonyos szakaszában termékenyek, és a sperma általában nem termékenyíti meg a petesejtet, sőt a nőket gyakran sújtja meddőség.

A kérdés kiderítésére a Bécsi Egyetem kutatói számítógépes szimulációt fejlesztettek ki, hogy megtudják hányszor kellett nemi aktust létesíteni a szultánnak ahhoz, hogy 32 év alatt 1171 gyermeke legyen. Azt találták, hogy felállíthatta ezt a rekordot.

“Számításainkkal annyira konzervatívak voltunk, amennyire csak lehetett, és ennek ellenére Muláj nemzhetett ennyi utódot” – közölte Elisabeth Oberzaucher, az egyetem antropológusa, a PLOS ONE tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzője a Live Science tudományos-ismeretterjesztő hírportállal.

Kisebb háremmel is lehet

A szimuláció a teherbeesés modelljeinek sokféleségére alapult. Az egyik ilyen szimulációs sor azt feltételezte, hogy a nők menstruációs ciklusa nincs összhangban, míg a másik azt, hogy összhangban van. Figyelembe vették, milyen minőségűek lehettek Iszmáil spermái a női petesejtek megtermékenyítésekor amint öregedett, és azt is, milyen gyakran tűnnek a nők szexuálisan vonzónak, amikor a menstruációs ciklusban a legtermékenyebbek.

A szimuláció eredménye szerint Iszmáilnak naponta átlag 0,83-1,43 alkalommal kellett nemi aktust létesítenie ahhoz, hogy 1171 utódja legyen.

Sőt az is kiderült, nem volt szükség a négy feleség és 500 ágyas hatalmas háremére ahhoz, hogy ennyi gyermeke szülessen. A kutatók szerint elég volt hozzá egy 65-110 fős hárem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik