Élet-Stílus

Láncra verve kéreget az agysérült kisgyerek

A 11 éves fiút nagyanyja viszi kéregetni az utcára, egy, a bokájára kötött hosszú vasláncon vezetve.

Az idős nőt és a gyermeket kéregetés közben mutató felvételek az előző hónapban kezdtek el terjedni a kínai interneten, és a felháborodás után a hatóságoknak sikerült is megtalálniuk egy faluban a szörnyű körülmények között élő gyermeket – írta a Shanghaiist. Mint kiderült, a csak Hi néven azonosított 11 éves fiú folyamatosan egy több méter hosszú vasláncra van verve, mert egy agysérülés okozta mentális problémák miatt nagyanyja elmondása szerint nagyon erőszakos és megfékezhetetlen.

Vasláncon vezetve viszi kéregetni nagymamája a 11 éves kínai fiút
Fotó:news.qq

A hetvenéves nő elmondása szerint unokája egyéves korában leesett az ágyáról, és akkor szerezte súlyos agysérülését. „Belefájdul a szívem, hogy láncon kell tartanom” – mondta el az ügyet felkapó kínai sajtónak a nagymama, aki szerint a gyermek embereket bántalmazna, ha szabadon mozoghatna. „Jobb ez így” – közölte a nő.

Rendkívül rossz körülmények közt él egész nap láncra verve
Fotó:news.qq

A kisfiú anyja pár évvel ezelőtt rákban halt meg, az apja vissza-visszatérő elmebajjal küszködik, míg a fiút nevelő nagymama a reumától és az asztmától szenved. A kisgyerek történetének nyilvánosságra kerülése óta a kínai internetezők gyűjtést tartanak, hogy segítsenek a szörnyű sorsban lévő gyereknek.

“Jobb ez így” – állítja a gyerek hetvenéves nagymamája
Fotó:news.qq

A nemzetközi sajtóba már több, hasonló sorsú, mentális problémákkal küszdő kínai gyerekről került be hír, akiket agresszív viselkedésük miatt zárva tartanak szüleik, pusztán szeretetből. Pár napja mi is beszámoltunk annak a férfinak az esetéről, akit anyja már negyven éve tart egy ketrecben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik