Élet-Stílus

Majomnak tanul az IKEA-majom

A világ talán legismertebb makákója már egy éve lakik állatmenhelyen, ahol szépen lassan megtanulja azt, hogyan is kellene viselkednie.

Amikor meglátták őt egy IKEA parkolóban, rögtön világsztár és mémalapanyag lett, mert a gazdája csecsemőként tartotta őt, öltöztette, pelenkázta. Az állatot végül elvették a gazdájától, a kanadai ingatlanos ügyvédtől. Később per lett a dologból, mert a nő mindenáron vissza akarja szerezni a majmot, de úgy tűnik, hiába. Néhány hónapja a bíróság úgy döntött, a majom a menhelyen marad.

Ő Darwin, az IKEA majom
Fotó: Northfoto

Darwin –az IKEA-majom – egy ontarioi állatotthonban lakik, ott próbálják meg visszaszoktatni a saját fajtája közé, ami igen lassan megy. „Amikor héthónapos korában hozzánk került, nagyon félénken viselkedett a társai között, csak az emberek közelében érezte jól magát, de ez nem is meglepő, hiszen a gazdája így nevelte” – kezdi a menhely vezetője. „A most tizenkilenc hónapos Darwin már sokkal inkább majomként viselkedik, de még nem tudjuk azt kijelenteni, hogy például képes lenne a vadonban is megélni” – tette hozzá.

Az otthon munkásainak most az az egyik legnagyobb feladatuk, hogy partnert találjanak Darwinnak, akivel családot alapíthat és tovább szaporodhat. „De azt soha nem fogjuk elfelejteni, amikor először hallottuk beszélgetni egy másik makákóval” – idézi fel a legszebb pillanatot az otthon vezetője.

Amikor megtalálták Darwint az áruház parkolójában, még a CNN is beszámolt róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik