Élet-Stílus

Pózolj temetésen!

Bemutatjuk az egyik legfurább mikroblogot. Halottak Napja után szabadon.

Míg déd- és nagyszüleik már jóval haláluk előtt gondoskodnak végső nyughelyükről, és olykor saját, üres sírjaikat gondozzák, ők kizárólag a mával foglalkoznak: az Y generáció tagjai (értsd: a mai fiatalok), közösségi portálokon élik a mindennapjaikat, így állandó megfelelési kényszerben élnek: mindig legyünk lazák, coolak, jófejek és szépek a YOLO nevében.

A YOLO (you only live once –csak egyszer élsz) valójában Horatius kétezer éves, Carpe Diem – Ragadd meg a napot filozófiájának felmelegítése, de mivel már nem divat a latinos műveltség, modernebb és ütősebb szlogen kellett. A lényeg: a YOLO nem más, mint ima a földi halhatatlansághoz, s aki őbenne hisz az nem mereng sem múlton, sem jövőn, csak él bele a nagybetűs Pillanatba. Akár a szülei, nagyszülei temetésén is.

A Yolo képzőművészet alapköve a „selfie”. Angol eredetű kifejezés, érzelemgazdag önarcképet jelent, amit saját magáról tükör segítségével, ájfónnal készít az alkotó, majd feltölti a létező összes közösségi portálra.

A Selfies at Funerals (Önarcképek Temetéseken) című mikroblog, olyan fotókat gyűjt melyet a YOLO hívei töltöttek fel magukról valamelyik szerettük temetésének napján.

A válogatás, ha mindent nem is, de rengeteget elárul az érthetetlennek tartott mai fiatalokról. Csak a megfelelő szemmel kell nézni őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik