Élet-Stílus

Csókolózzon bátran, ha az igazit keresi

Ha sűrűn csókolgatjuk a békákat, könnyebben megtaláljuk a királyfit is. Állítólag.

Egy 900 emberes kérdőív szerint a csókolózás főleg a nőknek fontos. Közülük is leginkább azoknak, akik vonzónak tarják magukat és hosszú távú kapcsolatra vágynak. Ők azok, akiknek fontos mérce lehet a csókolózás is, mert segíthet eldönteni, ki az a jelölt, aki mellett érdemes megállapodni, családot alapítani.

Még több érdekesség a csókról:

Az Archives of Sexual Behaviour című szakfolyóiratban megjelent felmérés egyébként azt próbálta kideríteni, hogy az emberek miért csókolóznak, az állatok pedig miért nem. Az egyik népszerű elmélet szerint a különbség oka az, hogy az emberek a másik „íze” és „illata” alapján mérik fel partnerjelöltjük genetikai minőségét. Másik úgy vélik, hogy kifejezetten a kapcsolat erősítésére szolgál a csók, míg olyanok is akadnak, akiknek az az álláspontjuk, hogy kizárólag a szexuális izgalom előidézése a cselekvés célja.

Annak a megválaszolásához, hogy a három feltételezés közül melyik igaz, a kutatók önként jelentkezőket kérdeztek meg a következőkről: mennyire fontos a csókolózás a párkapcsolat korai szakaszában, hosszú távú partnerrel, illetve rögtön szex előtt, közben, s utána. Kiderült, hogy azok, akiknek több alkalmi viszonyuk volt, többre értékelték a csókolózást a kapcsolat elején, mert egyfajta “kompatibilitási tesztnek” titulálták. Az eredmények alapján ugyanakkor a csókolózás erősíti a hosszú távon együtt maradók viszonyát is. Arra viszont nem sikerül bizonyítékot találni, hogy közvetlenül szexre ösztönző tényezőként működne.

Ha szeretne még többet megtudni, olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik