Élet-Stílus

Innováció az arcfiatalításban!

Ha már az öregedést nem tudjuk megállítani, legalább a jeleit el tudjuk tüntetni!

Amíg korábban arcbőrünk ráncosodása ellen pusztán a krémek jelentettek némi segítséget, ma már létezik ennél egy sokkal hatékonyabb megoldás, mellyel a kollagén termelődést tudjuk újra beindítani, ennek hiánya okozza ugyanis a ráncosodást. A kollagén az a természetes fehérje, mely támogatja a test elsődleges szöveteinek struktúráját: a kötőszövetét. A kollagén biztosítja a szervek és a szövetek elasztikusságát. Bőrünk 75%-a kollagénből épül fel, és összességében a testünk fehérjéjének körülbelül 30%-a kollagénből áll. A kollagén termelődés lelassul a kor előre haladtával, a lassulási folyamat 20 éves kor után kezdődik, és szinte teljesen leáll az 50.-60. évre. A kollagén hiány vagy a kollagén pusztulása a fő oka az öregedési folyamatoknak.

Ez az új otthoni használatra kifejlesztett ránctalanító készülék valami olyat tud, amit eddig csak a professzionális klinikák végeztek, természetesen stimulálja a bőrben lévő kollagént, ezáltal fiatalít. Mindezt mellékhatások és fájdalom nélkül. A Newa™ a 3DEEP®rádiófrekvenciás technológia segítségével tünteti el a ráncokat. A most debütáló módszer a világon az egyetlen, amelyet az FDA otthoni használatra biztonságosnak ítélt. (Noha a piacon már igen korán megjelentek különféle, otthoni használatra szánt rádiófrekvenciás gépek, de eddig az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Intézet (FDA) egyetlen ilyen készüléket sem engedélyezett.)

 


Kép forrása: Szépségbolt.hu

A készülék azért is egyedülálló a piacon, mert a lehető legkisebb energiamennyiséget alkalmazza a legnagyobb hatásfokkal. Fényképekkel dokumentált klinikai tesztek szerint, rendszeres használata mellett a ráncok egy hónap után 25%-kal, 3 hónap után pedig 45%-kal is csökkenhetnek.
Ezek után aligha véletlen, hogy 2013-ban „orvosi tudományos” kategóriában ennek a készüléknek sikerült elnyernie az Edison Innovation Díjat.

Ezzel az új készülékkel tehát nem kell többé drága klinikai kezelésekre járnunk, vagy különböző sminktermékekkel takargatnunk ráncainkat. Egyszeri költség, kényelmes, otthoni használat, így időt és pénzt spórolhatunk vele. Érdemes tehát kicsit utánajárni, megismerkedni ezekkel az új innovációkkal, hisz megjelenésünkön sok minden múlhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik