Élet-Stílus

Bravúros műtéttel mentették meg a budapesti férfi életét

mutet(9)(960x640).jpg (műtét)
mutet(9)(960x640).jpg (műtét)

A beteg szívéből egy rendkívül ritka daganatot operáltak ki a Honvédkórházban.

Főorvos úr, én adom az életerőt, maga a szaktudást, és most sem nyertem a lottón, úgyhogy a szerencse is meglesz – állítólag ezzel a mondattal indult az a közel hat órás, szakmailag bravúros szívműtét, amelynek során egy rendkívül ritka daganatot távolítottak el egy 55 éves budapesti férfi szívéből.

A beteg férfi szívében egy, az egész jobb pitvart kitöltő daganatot találtak egy rutin szívultrahang vizsgálat során. A műtét utáni szövettani vizsgálat kimutatta: az ismeretlen anyag a szívben úgynevezett lipoma volt.

Ha még több bravúrról olvasna, akkor ezeket ajánljuk:

Zsírdaganat a szívben

“A lipoma egy ritka jóindulatú daganat, ami egy átlagos lipomatózisnak is a része lehet, de előfordulhat önállóan, csak a szívben is. Azt azonban nem lehet megmondani, hogy mitől alakul ki, ez alkati sajátosság” – mondta dr. Vaszily Miklós, a Honvéd Kórház szívsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa.

A lipoma előfordulása a szívben rendkívül ritka, amit jól mutat az is, hogy Vaszily főorvos 30 éves pályafutása alatt a mostani volt a második eset, hogy ilyet kellett operálnia. “A lipoma jóindulatú zsírdaganat. Ez ugyanaz, ami a bőr alatt szokott lenni, csak ebben az esetben éppen a szívben volt, annak falából indult ki. Ebben az esetben az volt különösen veszélyes, hogy akkorára nőtt, hogy kitöltötte az egész jobb pitvart, melyből kiindult, lényegében ez képezte a jobb pitvar falát. Így az egész falat ki kellett iktatni. Ezt kellett pótolni a szívburokkal. Szerencsére volt annyi szívburok, hogy ezt meg tudtuk csinálni” – mondta a szívsebész.

„Oda kell figyelni, de megoldható”

A Vaszily főorvos által alkalmazott módszer annyira ritka, hogy nincs tapasztalat arról, hogy ez a szívburokkal való pótlás mennyire időtálló. “A műtét után több hónappal megnéztük szívultrahanggal a beteget és nem látszik semmi a jobb pitvaron, így valószínűleg nem is lesz ezzel probléma” – fogalmazott dr. Vaszily Miklós.

Ha kíváncsi, a főorvos szerint mennyire nehéz egy ilyen műtét, kattintson ide és olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán.

7 hihetetlen tény a szívről

Mire is kell figyeljen a bravúros szívműtéten átesett paciens?

– A nevetés remek szívgyógyszer

Egy jóízű, rekeszizmot rengető röhögés maximum 20%-kal megnöveli a véráramlás az egész testben, ezáltal csökkenti a stressz mértékét – azaz stresszes munkát végzők nézzenek minél több vígjátékot!

– Mikor a legnagyobb a szívroham esélye?

Nem nehéz kitalálni: kedvenc napszakunkkor, hétfőn reggel tör rá a szenvedő alanyokra a szívroham. Ekkor tetőzik ugyanis a kortizol (más néven hidrokortizon) hormon a vérben, amely megkönnyíti az érfalra tapadt plakkok, koleszterinréteg leválását, amely aztán elzáródást okoz.

– “Elhagyott a babám, megszakad a szívem”

A népdalok örök bölcsességét támasztja alá, hogy a rendszeres szexuális élet megfelezi a szívroham kockázatát. De visszafelé is igaz az összefüggés: erekciós zavarok hátterében is állhatnak szívproblémák.
– Ha a családban volt két szívbeteg…

…, akik 60 éves koruk előtt szenvedték el a kórt, akkor nekünk sajnos 10-szer nagyobb esélyünk van az átlagosnál a szívbetegségre.

– A szívbetegség a modern kor népbetegsége…

…hisszük előszeretettel, pedig már az ókori Egyiptomban is meglepően magas volt az aránya, ahogy ezt múmiák CT-vizsgálata kimutatta.

– Mi az összefüggés a comb és a szívbaj között?

Meglepő, de dán kutatók szerint ha 60 centinél rövidebb a combunk, nagyobb az esélyünk a szívbetegségekre (tán mert sohasem látunk semmit az előttünk tornyosulóktól?).

– Jó a pihenés

A szívnek is: akik rendszeresen 5 óránál kevesebbet alszanak, 39%-kal nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot. És a későn fekvők is hajlamosabbak a szívbetegségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik