Élet-Stílus

Az első lépések a lombikbaba felé

Mit tehetnek a szülők, ha az endometriózis a gyermekáldás útjába áll?

Az endometriózis a becslések szerint a termékeny korú nők egy jelentős részét (20 százalékát) érinti, ám csupán a betegek egy negyede tudja, hogy érintett. Pedig az endometriózis nem csak kellemetlen: az, hogy a méhnyálkahártya-szövet a méh belső falán kívül a szervezet más részén is megtalálható a meddőség egyik lehetséges oka lehet.

Pontosan úgy, ahogy A mi lombikbébink című blog szerzőjénél is: a 32 éves nő és 32 éves párja több hónapos eredménytelen próbálkozás után döntött úgy, hogy kivizsgáltatja magát. Miután közölte orvosával, hogy teherbe szeretne esni, az orvos hamar lehűtötte:

„A kezdeti örömteli izgatottság nem tartott sokáig, mert – mint felelősségteljes anyuka-jelölt – felkerestem a nőgyógyászomat, elrebegtem neki, hogy milyen nagy elhatározásra jutottunk. Kikérdezett, megvizsgált, majd ingatta a fejét. Hát eddig tartott a reményteljes várakozás (ugye nem én vagyok az egyetlen, aki elképzelte, hogy rögtön az első hónapban összehozzuk a mi első tökéletes gyermekünket…) Közölte, hogy itt bizony minimális az esélye a gyermekáldásnak. Ez volt az a pont, amikor rögtön sírni tudtam volna. Rendszeresen jártam szűrésekre, ellenőrzésre, hogy lehet ez?? De sebaj, fel a fejjel, arccal előre, sorolja, hogy mi a baj.

A baj neve: Endometriózis (csak így szépen, magyarosan). Hallottam már róla, de hiányosak voltak az ismereteim. Kaptam laborbeutalót, mr vizsgálat, stb. Az orvos gyanúja beigazolódott, sajnos endometriózis, csokoládécisztákal.”

Vizsgálat vizsgálatot követett, majd jött egy műtét, még egy, és megannyi sikertelen próbálkozás. Két év próbálkozás után a blog szerzője úgy döntött, nem vár tovább, és párjával jelentkeztek a lombikprogramba. Ha kíváncsi, meddig jutottak, hogy sikerült-e teherbe esniük, olvassa el a folytatást a Mi lombikbébink blogon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik