Élet-Stílus

Világrekordra készül a magyar mágus

lui mágus (lui mágus, )
lui mágus (lui mágus, )

Rodolfó előtt tisztelegve megpróbálja megdönteni a bűvészkedés 30 óra 45 perces világrekordját Lui mágus a hétvégén Siklóson.

A bűvész az MTI-nek elmondta: a Thermal Spa épületében szombaton délelőtt tíz órakor kezdődő kísérlet során 102 trükköt alkalmaz ismételve, azokhoz számos eszközt, golyót, gyufát, kendőt, pénzt és egyebek mellett karikát is használ majd.

A 35 éves, húsz éve bűvészkedő és évi 250 fellépést vállaló Lui hozzátette: a maratoni előadás keretében lesz asztallebegtetés, gondolatolvasás és olyan produkció is, amely során megbilincselik és a víz alól kell szabadulnia. Mindezt az érdeklődők testközelből láthatják.


Fotó: Facebook

A rekordkísérletet nyolc felügyelő felváltva figyeli. A művésznek óránként öt perc pihenőt engedélyeznek, amely nem számít bele a bűvészkedéssel töltött időbe.

Lui reményét fejezte ki, hogy nagy példaképe, a 102 éve született Rodolfó tiszteletére sikerül megdöntenie a 2004 óta fennálló világrekordot. Megjegyezte, a magyar csúcs 27 óra, önmagában ennek túlszárnyalása is nagy eredmény lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik