Élet-Stílus

Napszemüvegtippek a nyárra Lakatos Márktól

Napjainkban a szemüveg már nem csupán egészségügyi termék, hanem a mindennapi megjelenésünk részeként a táskánk mellett az egyik legfontosabb kiegészítőnkké vált. Lakatos Márk, stylist-műsorvezető, a Vision Express stílus-tanácsadójaként látja el tanácsokkal a szemüveget és napszemüveget viselő hölgyeket és urakat.

„2013-as divat a szemüvegkeretek terén is nagyon sokféle és színes. Viselhetünk szinte bármit, a lényeg, hogy egyezzen a személyiségünkkel, és legyen a saját stílusunk egy meghatározó darabja a kiválasztott szemüveg. Idén a színes, szögletesebb és érdekesebb formájú keretek hódítanak főként.” – mondja Lakatos Márk.

A napszemüveg kiválasztásával ugyanúgy üzenünk környezetünknek, mint öltözetünk egyéb ruhadarabjaival. Idén a pöttyös, nyomatos és színpompás darabok hódítanak. Megfigyelhető egyfajta méretbeli kisebbedés is, mind a szemüvegek, mind pedig a táskák tekintetében. Jobb, ha szalonban, hozzáértő segítségével választjuk ki a megfelelőt, és az sem árt, ha egyenesen több termékkel készülünk a nyári szezonra.

A jól kiválasztott szemüveg öltözteti és befolyásolja a viselőjéről kialakított képet. Ennek ellenére sokan gondolják úgy, hogy a megfelelő keret kiválasztása viszonylag egyszerű feladat. Nem is hinnénk, hogy a kiválasztás során mennyi kritériumnak kell megfelelnie egy szemüvegkeretnek ahhoz, hogy mind esztétikailag, mind funkcionálisan megfeleljen a mindennapi igényeknek.

Az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen dioptriájú és milyen alapanyagú szemüveglencse kerül a keretbe. Az esztétikum szempontjából fontos, hogy milyen a keret formája, és felső vonalának helyzete. Érdemes mérlegelni, hogy a keret színvilága illeszkedjen a viselője hajszínéhez, öltözködési stílusához is.

Figyelembe kell venni, hogy állandó használatra vagy alkalmi viseletre választunk szemüveget. Míg az üzleti tárgyalás vagy színházi előadás, hangverseny alkalmával egy elegáns szemüvegkeret jelentősen hozzájárulhat igényes megjelenésünkhöz, addig a hétvégi bulik és baráti összejövetelek vagy kirándulások, sportolás alkalmával egy könnyed stílusú, színesebb keret lazább megjelenést kölcsönözhet számunkra.

„Abszolút egyénre szabott, hogy ki, milyen keretet választ. A legfontosabb tanács, hogy vállaljuk önmagunkat, a saját ízlésünket, és hordjunk bátran néha extrémebb fazonokat, színeket is. Természetesen mindig az alkalomhoz illően. Nyilván, aki nem annyira kísérletező alkat, viselhet klasszikus kereteket, az üzletekben országszerte minden stílus és márka megtalálható, és a hagyományosabb darabok is nagyon szépek, jó minőségűek.

Ha azonban a ruházatunk klasszikusabb, visszafogottabb, akkor ehhez bátran társíthatunk egy feltűnőbb szemüvegkeretet, hogy a letisztult eleganciát kicsit megbontsuk vele.” – javasolja a Vision Express stílustanácsadója.

„2013-as divat a szemüvegkeretek terén is nagyon sokféle és színes. Viselhetünk szinte bármit, a lényeg, hogy egyezzen a személyiségünkkel, és legyen a saját stílusunk egy meghatározó darabja a kiválasztott szemüveg. Idén a színes, szögletesebb és érdekesebb formájú keretek hódítanak főként.” – mondja Lakatos Márk.

A napszemüveg kiválasztásával ugyanúgy üzenünk környezetünknek, mint öltözetünk egyéb ruhadarabjaival. Idén a pöttyös, nyomatos és színpompás darabok hódítanak. Megfigyelhető egyfajta méretbeli kisebbedés is, mind a szemüvegek, mind pedig a táskák tekintetében. Jobb, ha szalonban, hozzáértő segítségével választjuk ki a megfelelőt és az sem árt, ha egyenesen több termékkel készülünk a nyári szezonra.

A jól kiválasztott szemüveg öltözteti és befolyásolja a viselőjéről kialakított képet. Ennek ellenére sokan gondolják úgy, hogy a megfelelő keret kiválasztása viszonylag egyszerű feladat. Nem is hinnénk, hogy a kiválasztás során mennyi kritériumnak kell megfelelnie egy szemüvegkeretnek ahhoz, hogy mind esztétikailag, mind funkcionálisan megfeleljen a mindennapi igényeknek.

  • Az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen dioptriájú és milyen alapanyagú szemüveglencse kerül a keretbe.
  • Az esztétikum szempontjából fontos, hogy milyen a keret formája, és felső vonalának helyzete.
  • Érdemes mérlegelni, hogy a keret színvilága illeszkedjen a viselője hajszínéhez, öltözködési stílusához is.
  • Figyelembe kell venni, hogy állandó használatra, vagy alkalmi viseletre választunk szemüveget. Míg az üzleti tárgyalás vagy színházi előadás, hangverseny alkalmával egy elegáns szemüvegkeret jelentősen hozzájárulhat igényes megjelenésünkhöz, addig a hétvégi bulik és baráti összejövetelek, vagy kirándulások, sportolás alkalmával egy könnyed stílusú, színesebb keret lazább megjelenést kölcsönözhet számunkra.

„Abszolút egyénre szabott, hogy ki, milyen keretet választ. A legfontosabb tanács, hogy vállaljuk önmagunkat, a saját ízlésünket, és hordjunk bátran néha extrémebb fazonokat, színeket is. Természetesen mindig az alkalomhoz illően. Nyilván, aki nem annyira kísérletező alkat, viselhet klasszikus kereteket, az üzletekben országszerte minden stílus és márka megtalálható, és a hagyományosabb darabok is nagyon szépek, jó minőségűek. Ha azonban a ruházatunk klasszikusabb, visszafogottabb, akkor ehhez bátran társíthatunk egy feltűnőbb szemüvegkeretet, hogy a letisztult eleganciát kicsit megbontsuk vele.” – javasolja a Vision Express stílus tanácsadója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik