Átélni a hiányosságot nagy kockázatot jelent, hiszen ezen hiányok átélésével sebezhetőek, kiszolgáltatottak leszünk. Márpedig ezen hiány átélése az első lépés a szerelembe esés felé. Ha már megvan a választottunk, akkor pedig ki kell tárulkozni, meg kell osztani legbensőbb titkainkat, hibáinkat, és el kell viselnünk, el kell fogadnunk szerelmesünk hibáit is. Ez bizony sokszor nehéz. Nagy kockázatot jelent mindez. Sokan, egyre többen, nem merik vállalni az ilyen típusú szégyen kockázatát, s beszélnek a “szingli” létről, holott ezen kockázatok elutasításáról is lenne talán mondanivalójuk sokaknak. Az önfeltárulkozás után újabb kockázatos dologgal kell szembenézni, ez pedig a “mi” kialakulása, amely csak úgy jöhet létre, ha a személy kész az önfeladásra, azaz képes arra, hogy lemondjon olyan dolgokról, amikről korábban biztosan nem mondott volna le. Le kell mondani a mi érdekében az én egy részéről.
Nemrégiben kiváló könyv jelent meg a szerelem lélektanáról Person: Szerelmi álmok és végzetes találkozások címmel. Person a szerelem kapcsán teljesen más témákat vet fel. Úgymint: lehet-e a szerelmet akarni? Mi kell a szerelmi találkozáshoz? Elválasztható a testi és a lelki szerelem? A szerelem gyógyít, vagy pedig a szerelem egy lélektani értelemben vett gyógyulás eredménye, azaz ahhoz, hogy szerelmesek legyünk, előbb meg kell gyógyulnunk? A rajongás és a szerelmi idealizáció szükséges és elengedhetetlen feltétele-e a szerelemnek, vagy elkerülendő már-már pszichotikus állapot, amely a szerelem egyik legnagyobb ellensége? Miért jönnek létre a szerelmi háromszögek és miért jó sok esetben a háromszög minden tagjának?
Még lehetne sorolni az izgalmas kérdéseket, de van valami, amire Person ellentétben egyetlen szót sem veszteget, ez pedig az evolúció. A könyvben a testi szépségről egyetlen szó sem esik.
Manapság széles körben elterjedt az a nézet, hogy testkép és a szerelem, a szerelmi képesség összefügg. A társadalom, a média, ahonnan ezek a képek jönnek, hatalmi eszközök, a testkép részben hatalmi kérdés (legyél ilyen vagy olyan sovány, erős, kövér, stb), a jelenben átélt szerelem pedig kívül van a társadalomhoz köthető hatalmi diskurzuson. Az evolúció, amely, mint valami isteni szándék kiszámíthatatlan, az egyének ki vannak téve felsőbb szándékának, ami, valamiféle fejlődés jegyében az eljövendő életeknek, a távoli egyedek ilyen olyan hatékonyságának az oltárán feláldozza jelen pillanatot, ezt a jelen pillanatot, amiben élnünk adatott, s vele együtt minket is. Mi szerencsétlen emberek ennek a valamilyen szándéknak vagyunk kitéve. Az evolúció nagyon akar valamit. (Sok evolúciós elméletet preferáló kutató egyetlen szót sem veszteget arra, hogy egy házasságon kívüli kapcsolatból születő gyermek, mennyi boldogtalanságot, feszültséget okoz az érintetteknek. Ez a megnövekedett stressz szint vonatkozik férfira is, aki esetleg teherbe ejtette a házasságban élő nőt, és más neveli vér szerinti gyermekét és a nőre is, aki nem a férjétől várandós. Evolúciós szempontból mind a teherbe esett nő – alfa hím gyermekének ad életet -, mind a férfi – hurrá, átörökítettem génkészletemet – életre szóló paradicsomi boldogságot kellene, hogy érezzen. A valóság meglehetősen távol van ettől.)
Ha még többet szeretne tudni, kattintson ide.
Forrás:
Szerelemre nyitottan (Házipatika)
