Élet-Stílus

Pataki Ági imádja a keleti stílust

A sztármanökenből lett üzletasszony egzotikus üvegtojás-gyűjteményéből például férje szerint céllövölde versenyt is lehetne csinálni.

Pataki Ági a hetvenes években, a Fabulon reklámarcaként robbant be hírességek közé, és lett Magyarország egyik első sztrármanökenje. Az idén hatvan éves, még mindig gyönyörű, aktívan sportoló, producer-üzletasszony otthonában keleti antik tárgyak, bútorok és különböző csecsebecsék sorakoznak.

” Modellként számos egzotikus helyen megfordultam, többek közt Japánban. Ott szereztem be az első darabokat, később pedig más országokban és itthon is vásároltam hozzá. Először voltak a tárgyak, aztán a bútorok. Érdekes, hogy amíg nem jártam Japánban, addig teljesen mást gondoltam róla. Nem értettem, hogyan tudnak ennyire élen járni a divatban, az építészetben. A hylszínen viszont átéreztem, hogy a régi kultúrából mindez levezethető” – fejtette ki Pataki Ági a Park magazinnak.

Az egykori modell azt is elárulta, annyira ragaszkodik keleti tárgyaihoz, hogy ha valamelyik véletlenül eltörik, megragasztja.

” A tárgyaknak elsősorban az esztétikuma érdekel, ezért ha eltörik és értékét veszti, akkor is kijavítom. Sok olyan darabom van, ami megsínylette a költözéseket. De ragaszkodom hozzájuk, mert mindnek története van: az orosz kalcedon üvegtojásokat – nem Fabergé! – a moszkvai útjaimon kezdtem gyűjteni, de a szacumákból is van vagy ötven. A férjem szerint céllövölde versenyt rendezhetnénk belőlük. Különösen kedves egy gyönyörű, régi szobrocska, amit Burmában vettem a piacon, amikor Frei ( Frei Tamás televíziós műsorvezető-riporter – a szerk.) 8 nap alatt a Föld körül műsorával ott jártunk. Ez volt az utolsó szerzeményem, ami egyben az utazós korszakom lezárását is jelentette” – mesélte el Pataki Ági.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik