Élet-Stílus

Árvaház nyílt orrszarvúaknak

orrszarvú (orrszarvú)
orrszarvú (orrszarvú)

Megnyílt az első orrszarvú "árvaház" Dél-Afrikában, ahol az orvvadászok áldozatául esett rinocéroszok kicsinyeit próbálják megmenteni.

 

A Mokopane közelében álló Entabeni Safari Concervancy nevű menhely első és egyelőre egyetlen lakója négyhónapos, egyelőre még nincsen neve, de máris kész személyiség. Alana Russell amerikai diáklány, az egyik gondozónő szerint a 100 kilós bébi pontosan úgy viselkedik, mint a négyhónapos csecsemők.

A kezdeményezéssel a hagyományos ázsiai orvoslásban felhasznált, és a feketepiacon értékesett  orrszarvútülökért folyó intenzívebb orrvadászat okozta helyzeten próbálnak segíteni. Az év eleje óta közel 300 rinocéroszt pusztítottak el Dél-Afrikában, 2011-ben pedig 448-at.

A vadorzók áldozatainak egyharmada vemhes nőstény – mondta el Karen Trendler szakértő, aki a leendő védencekről gondoskodik.

“Sok kicsi megárvul, amikor az anyjukat megölik az orvvadászok, és tudjuk, hogy különleges ellátásra szorulnak” – mondta a “Rinó mama” becenévre hallgató Karen Trendler, aki életében már több mint 200 orrszarvút nevelt fel.
Ahogy nőnek, egyre nagyobb helyiségekbe helyezik át, majd két és fél-hároméves korukban szabadon engedik őket.

Másokat pedig olyan tanyákra küldenek, ahol vállalják a kihalástól pillanatnyilag megmenekült, de továbbra is veszélyeztetett állatok tenyésztését.

Az első lakó anyját nem orrvadászok ölték meg, az anyja nem volt hajlandó felnevelni. Akárcsak leendő testvéreit, őt is távol tartják az emberektől, csak a gondozókkal érintkeznek. Két felnőtt orrszarvú, Mike és Nann lesznek a pótszülők, hogy “a rinocéroszok megtanulják, hogyan kell rinocéroszként viselkedni”.

A szervezők egyelőre hallani sem akarnak sem idegenforgalomról, sem kereskedelemről. Szó sincs arról, hogy megnyissák a menhelyet a látogatók előtt. A kutatókat is szigorúan megválogatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik