Élet-Stílus

A stressz miatt kelendőbbek a teltebb nők

kövérség (kövérség, )
kövérség (kövérség, )

Brit pszichológusok megfigyelték, hogy stresszes élethelyzetben a férfiak inkább a teltebb nőket tartják vonzónak.

A vizsgálat eredménye, amit a londoni Westminster Egyetem és a Newcastle-i Egyetem kutatói végeztek, egybevág azzal a korábbi megállapítással, miszerint “erőforráshiányos” körülmények között az emberek nagyobb testsúlyú partnereket részesítik előnyben.

Hogy mégis miért? Nos, a szakemberek szerint ennek oka az, hogy az emberek többsége a kövérséget tudatalatt az ételhez való hozzáférést, ezen keresztül pedig az egészséget jelenti. Arról nem is beszélve, hogy az alultápláltság a nőknél megnehezíti a teherbe esést és a gyerek kihordását is.

Létezik egy hipotézis, amely szerint érzelmileg stresszelt állapotban az emberek könnyebben követik a fenti mintázatot viselkedésükben, mert a teltebb, nagyobb test gyors enyhülést jelezhet előre a bajban.

Viren Swami és Martin Tovee véletlenszerűen osztott be önként vállalkozó férfiakat vagy stresszes, állásinterjút másoló helyzetbe, vagy nyugodt körülmények közé, ahol kényelmesen várakoztak egy szobában. A tesztben összesen 81 fehér brit férfi vett részt: az alaphelyzet átélése után nőkről készült fotókat mutattak nekik, és megkérték őket, hogy értékeljék, mennyire találják vonzónak a képen látható hölgyeket.

A soványtól a kövérig terjedő skálán a stresszhelyzetet átélt férfiak vonzóbbnak találták a normál testsúlyú, a túlsúlyos és a kövér nőket is, mint a nyugodt szituációból érkezett önkéntesek.

Az eredmény azt sugallja, hogy sokat számít a kontextus is annak megítélésében, hogy kit találunk vonzónak – idézte a kutatókat a LiveScience című amerikai ismeretterjesztő portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik