Így sok kedvem nincs dolgozni – gondoltam ezt úgy egészen két perccel ezelőttig. Aztán rákattintottam a lenti videóra, és elolvadtam a gyönyörűségtől. (Majd még egyszer és még egyszer, és így tovább.) A késztetés a bejegyzés megírására többé nem volt kérdés… Sőt, lehet, hogy innentől kezdve egy egész héten át csak erről a néhány képről és különösen a 26 másodpercnyi filmanyagról fogok áradozni..
Meg kell, hogy állapítsam: Napi Cukis elfoglaltságom során a ködfoltos leopárdkölykök voltak azok, akik minden egyes hírükkel és felvételükkel, mindenféle kérdés nélkül egyenes a szívem közepébe találtak, és ezzel együtt elnyerték a rovatban való automatikus megjelenés jogát is. De nézzétek csak a felvételt! Lehet-e ellenállni az aprócska, rózsaszín párnás talpinca reflexmozgásának, amit az állvakarás indít be? Vagy a félig szundító ragadozó pofiján elterülő örömérzetnek? És akkor ott van még a pöttyös pocak, a hanyag hanyattfekvés, az álmos ásítás és az állacska alatt húzódó nyakörvszerű szőrminta is…
