Élet-Stílus

Különös fóbiától szenved a fiatal anyuka

Louisa Francist a különböző formájú és színű gombokkal ki lehet kergetni a világból.

Gyakorlatilag szó szerint. Már 7 évesen, amikor egy iskolai játék során először jelentkezett a betegsége, akkor is menekülni kezdett, mert annyira megijedt a játékhoz tartozó gomboktól. A fóbiától azóta sem sikerült megszabadulnia, csupán annyit ért el azzal, hogy tudatosan fejlesztette az önuralmát, hogy a kínzó rohamok már nem törnek rá olyan gyakran.

Az egygyerekes édesanya emlékszik még a betegségével kapcsolatos legrosszabb élményére is. Ruhákat vásárolt és amikor a pulthoz ért, hogy fizessen, azt vette észre, hogy az eladónőn egy elegáns, elől gombos blúz és egy gombos kardigán van, nyakában pedig egy nyaklánc, szintén kizárólag gombokból. Louisa egy ideig próbálta figyelmen kívül hagyni a dolgot, ám végül engedett a késztetésnek és fizetés és holmik nélkül kimenekült a boltból.

Az orvosok előtt egyébként nem ismeretlenek a Louisaéhoz hasonló esetek: az elmúlt években ráadásul a már ismertek mellett számos új fóbiafajtát is felfedeztek és leírtak, ilyen többek között például a nomofóbia, ami a mobiltelefon elvesztésétől való súlyos félelem, és a mobiltelefonok elterjedése óta egyre nagyobb számban jelentkezik.

És az összes fóbia közül még csak nem is ez a legfurcsább. Íme még néhány furcsa fóbia, ami megkeserítheti az életet:

1. félelem a növényektől
2. az írástól, 
3. a jó hírektől,
4. a kopaszságtól,
5. a színektől,
6. a felhőktől
7. és a vacsorameghívásoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik