Élet-Stílus

A vízallergiásoknak egy puszi is fáj

A betegség annyira ritka, hogy az egész világon csupán néhány tucat embert érint.

Ez persze egyáltalán nem vigasztalja meg azt a brit lányt, aki 12 éves kora óta képtelen hosszú távon elviselni, hogy víz érjen hozzá, mert az aquagenic urticaria nevű betegségben szenved, vagyis allergiás mindenre, aminek köze van a vízhez. A folyók, tavak és az esővíz mellett a nyálra, a verejtékre, sőt még a vérre is.

Ha véletlenül mégis hozzáér, akkor bőrén szinte azonnal piros, viszkető – csalánkiütésre emlékeztető – kiütések jelennek meg, amik csak hosszú órák múltán halványulnak és tűnnek el. Épp ezért az életéből szinte mindent száműznie kellett, aminek köze lehet a vízhez: bár mindig is imádott, ma már egyáltalán nem úszik, nem mosogat és barátjával sem csókolózhat.

A vízallergiával élők helyzete nemcsak a kellemetlen tünetek miatt nehéz: a legelőször 1964-ben leírt kórkép hihetetlenül ritka, a világon mindösszesen 35 embernél mutatták ki. Még az orvosok is csak a sötétben tapogatóznak a betegség, annak okai és tulajdonságai kapcsán: egyelőre nem tudni mi okozhatja – a szervezet legvalószínűbben a vízben lévő ionokra, ásványi anyagokra reagál – ahogy azt sem tudják, gyógyítható-e és vajon öröklődik-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik