Élet-Stílus

Az egészség meglepő forrásai

Néhány étel közismerten segít legyőzni a megfázást: a fokhagyma és a narancs élen jár, de van, amiről nem is hittük volna, milyen jót tesz.

Még jobb, ha már megelőzésként fogyasztjuk ezeket az immunerősítő ételeket, kinek, kinek kedve és ízlése szerint kínálunk egészen hétköznapi és egy picit szokatlanabb megoldást is. Kezdjük mindjárt egy itallal, amit eddig talán úgy ittuk influenza idején, hogy nem is tudtuk milyen jót tesz.

Fekete vagy zöld tea


Gátolja a vírusok szaporodását – fotó: Shutterstock

Ha az embernek kapar a torka, egy forró ital mindig enyhít a kínon, és még lelkünknek is jót tesz. Ám a zöld és a fekete teának magas a polifenol tartalma, azaz bővelkedik növényi antioxidánsokban., ami egyrészt köztudottan véd a szabad gyökök károsító hatásától, másrészt csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Laboratóriumban azt is megfigyelték, hogy a zöld tea gátolta a vírusok szaporodását, ami segíthet az influenza legyőzésében. Egy harvardi kutatás pedig arra mutatott rá, hogy azok, akik öt csésze fekete teát ittak, azok szervezetében megemelkedett azoknak az összetevőknek a szintje, amelyek sikeresen hárították el a vírusos megbetegedéseket. Ha nem szeretnék teljesen egészségesen zizegni a túl sok koffeintől, keressünk koffeinmentes változatot, amelyek szintén rendelkeznek ezekkel a jó tulajdonságokkal.

Narancsszín húsú zöldségek


A közhiedelemel ellentétben nem csak az A-vitamint lehet túladagolni
– fotó: Shutterstock

A sütő- és sonkatök, édesburgonya, sárgarépa – mindnek magas a béta-karotin tartalma, ami az A-vitamin úgynevezett provitaminja, amiből képződik ez a fontos antioxidáns. Ha valaki A-vitaminban szegény étrendet követ, komolyan megrendülhet az immunrendszere. Ezért jót tesz, ha a napi étkezésünkbe illesztünk ezekből a zöldségekből is. A retinolnak is nevezett vitamin mellékhatásaként ráadásul a bőrünk is egészségesebb marad, ami köztudottan védekezőképességünk előőrsét jelenti. A béta-karotint azonban túl is lehet adagolni, ennek egyik első jele, amikor a tenyér és talp narancsszínre vált.

A cinkes osztriga


Vágykeltő és egészséges – fotó: Shutterstock

Ha az embernek folyik az orra és fuldokol a köhögéstől, akkor nem az osztriga lesz az első, ami eszébe jut, hogy milyen jót tesz. Pedig a kagylók gazdagok cinkben, ómega-3 zsírsavakban, szelénben és vasban. A cink szinte a szervezetünk testőre, ami elősegíti a sebgyógyulást, javítja koncentrációs képességünket és erősíti immunrendszerünket, növeli a kórokozókkal küzdő fehérvérsejtek számát. Egyébként rákos megbetegedés korai stádiumában is képes ezáltal mobilizálni a szervezet tartalékait. Amennyiben mégsem ez az erotikus stimuláló hatásáról ismert állatka a kedvenc fogásunk, cinhez juthatunk tengeri halakból, húsfélékből, tojásból és a hüvelyesekből is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik