Élet-Stílus

5 szépséges karácsonyfadísz saját kezűleg

Az ünnep fényét adjuk meg mi magunk, és akkor semmi sem tudja elrontani az örömünket!

Úgy tűnik, ez a karácsony nem feltétlenül a luxusról és a dúskálásról fog szólni, legalábbis ha képesek vagyunk megállni a felelőtlen költekezést. Ne ijedjünk meg, hogy így szürke és dísztelen lesz az ünnep. A spórolás akár csapatépítő jellegű is lehet, ha leülünk együtt, és megbeszéljük, mi az, amiről ki-ki le tud mondani idén. Sőt, a legjobb ha kézzel és közösen készítünk mindent, amit csak lehetséges. Íme néhány tipp tőlünk, szeretettel.

Papírgirland

Ha a csemeténk ügyesen rajzol, hívjuk segítségül egy bájos papírgirland elkészítéséhez. Garantáltan az ő arca fog a legbüszkébben ragyogni szenteste. Ha még kevésbé gyakorlott(ak vagyunk), a legegyszerűbb, ha hóember formával próbálkozunk. Csak három gömböc, és kész az alap. Esetleg kalapot is biggyeszthetünk a fejére, és máris kész műalkotás.

Hó borította fa

Ha nem szeretünk/tudunk rajzolni, akkor sem kell lemondanunk a téli díszről! Füzér készülhet pattogatott kukoricából is (természetesen ehhez nem szükséges vaj). Csak fogjunk tűt és cérnát – ha tehetjük, vásároljunk például arany vagy ezüst hímzőfonalat, ami plusz fényt ad a girlandnak, ahogy a szemek között megcsillan.

Függődíszek maradékból

Ha már előkerült a tű és cérna, ne is tegyük el. Bizonyára van a szekrény aljában kallódó maradék anyag, kiselejtezett ruha, ami már semmire sem jó. Néhány gomb és gyöngy, egy kis fantázia meg kézügyesség, és máris készen vannak az egyedi karácsonyfadíszek.

Elő a lombfűrésszel

Talán párunk „háza táján” is akad egy kis maradék. Ha nem, akkor bármelyik barkácsáruházban be tudjuk szerezni a hozzávalót a fából készült díszekhez. Akár többféle – nyír, bükk vagy borovifenyő például – rétegelt lemezzel is dolgozhatunk, így a díszek más-más mintázatúak és színűek lesznek.

Süssük ki, mi mutat a legjobban!

Ne feledkezzünk el az egyik legősibb trükkről, a mézeskalácsról sem, ami nem csupán Jancsit és Juliskát nyűgözi le. Receptet kínáltunk már hozzá, ami a díszítést illeti, ennek is csak saját képességeink szabnak határt. Ha nem kezeljük biztosan a nyomózsákot, az is mutatós, amikor cukorgyönggyel vagy dióval, mandulával dekorálunk.

Ha van még jó ötleted, kérlek, oszd meg velünk!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik