Élet-Stílus

A király útja zárva van

De van, aki ezt nem veszi túl komolyan.

Bizonyára nagyon sokan látták már az El Caminito del Rey-en, 2008-ban készített híres videót az utóbbi pár évben, azonban lehetetlenség betelni azzal a látvánnyal, ami elénk tárul eme képsorok láttán. A régebbi videót követően tavaly felkerült egy újabb is, az immáron több mint tíz éve lezárt hegyi szakaszról, és hát bizony egy-két dologban azért mások ezek a képek. Mintha a srác bakancsa újabb lenne, meg néhol már az előzőnél is bátrabban mozog, bár az is lehet, hogy ezt valaki más dokumentálta, csak a feltöltője ugyanaz. Abban viszont megegyezik, hogy a hatalmas mélységek fölött, az El Chorro sziklafalának oldalába épített leszakadozó „turistaút” kétdimenziós látványa is bőven elegendő ahhoz, hogy az embert elfogja a tériszony.

A helyszínen persze mindez valószínűleg hatványozottan jelentkezhet, igaz a látvány is hatásosabb lehet. Andalúziában állítólag már elkülönítettek 9 millió eurót a király ösvényének felújítására, addig viszont minden illegál kalandvágyónak jó, ha van a zoknijába rejtve 6000 euró, mivel ennyit kell fizetni, ha a rendőrök rajtakapják, hogy a lezárt úton próbál meg királykodni.

A 2008-as videó:

A 2010-es videó:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik